Legutóbb egy hete gyérítették a szúnyogokat, most azonban a környékünk felé sem fognak járni – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mai közleményéből.
Az utóbbi időszakban megtapasztalhatta az összes szegedi – mint minden nyáron – milyen is egy igazi szúnyoginvázió. Szürkülettől napkeltéig alig lehetett megmaradni a szabad levegőn, de szerencsére a katasztrófavédelem szúnyoggyérítési akciói hatásosnak bizonyultak. A hivatalos programból ezen a héten kimaradt Csongrád-Csanád megye, így kérdéses, meddig maradunk még csípés mentesek.
Eddig az idén ez lesz a legnagyobb szúnyogirtás egyébként, több mint ötszáz településen fogják szabályozni a rovarok populációját a szokásos módokon. Akit érdekel, alább olvashatja, hol fognak gyéríteni a héten, illetve még részletesebben tájékozódhat a katasztrófavédelem honlapján az időpontokról.
Kezelések az alábbi területeken lesznek: a Duna mentén a mosonmagyaróvári, győri és dunaújvárosi régióban, a Dunakanyar több települését érintően, a Csepel-sziget térségében, Szekszárd, Baja és Mohács környékén, valamint a főváros vízparti területén, a Tisza mentén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein, a Tisza-tó környékén, a szolnoki térségben, továbbá az Ipoly menti településeken, valamint Baranya, Hajdú-Bihar és Vas megye számos területén.
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság