Közélet

Sikeres volt az első Keresztpont futónap

Sikeres volt az első Keresztpont futónap

2021. június 7., hétfő
Sikeres volt az első Keresztpont futónap

–Több tényezőnek is köszönhető, hogy nagyon jól sikerült a rendezvény – kezdte a Keresztpont Félmaraton és Családi Futónap megálmodója. – Az időjárás kedvező volt, kellemes hangulat uralkodott, a kísérőprogram is nagy népszerűségnek örvendett. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk – ecsetelte büszkén Czagány Gábor.

Kiemelte, a rendezvényre nagyjából 380-an regisztráltak, közülük 90-en gyerekek voltak.

A futóversenyen részt vettek a szegedi Fidesz önkormányzati képviselői is. Német Ferenc szerint jó volt látni, hogy az emberek mennyire örülnek, hogy ismét közösségben lehetnek.

Nagyon fegyelmezett volt a közösség. Úgy gondolom, aki eljött, óriási élménnyel gazdagodott

– osztotta meg észrevételét.

Chovanecz Kata számára az anyai érzelmeiből adódóan az egykilométeres verseny volt a legszívmelengetőbb.

Nagyon aranyosak voltak a pici gyerekek, ahogy a szüleikkel kézen fogva teljesítették a távot. Szerencsére hét ágra sütött a nap, így minden adott volt egy nagyszerű közösségi élményhez

– mondta a képviselőnő.

Czagány Gábor elmondta, eredetileg a méltányos kereskedelem világnapján, május második szombatján szerették volna megrendezni a versenyt, azonban a járványügyi korlátozások miatt erre csak június 5-én kerülhetett sor. Hozzátette, jövőre az eredeti időpontban, május 14-én szeretnék megtartani a futónapot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.