Közlekedés

Nem jár több Flirt-vonat Szegedre, de új buszok jönnek

Nem jár több Flirt-vonat Szegedre, de új buszok jönnek

2021. június 8., kedd
Nem jár több Flirt-vonat Szegedre, de új buszok jönnek

Június 19-től nem érkeznek Flirt-vonatok Szegedre. A dokumentumban ez szó szerint is szerepel, hogy a ,,738 sz." és "A 1733 sz. TELEVONAT nem közlekedik."

A televonat szolgáltatást 2019 decemberében indította el a MÁV, melynek lényege az volt, hogy az 50%-os jegynél is olcsóbb, kizárólag televonatokra érvényes jeggyel lehetett rajta utazni vasárnaponként közvetlenül a Nyugati pályaudvarról Szegedre és fordítva. Az akkori tervek szerint ez a diákoknak és a fiataloknak is megérte. Ráadásul a vasúttársaság egyik legkorszerűbb, Stadler Flirt motorvonata hajtotta a járatot.

A dokumentum az is kiderül, hogy a Szeged-Békéscsaba vonalon az Orosházáig közlekedő 7748 sz. vonat a nyári menetrend szerint, augusztus 29-ig 22:21 helyett 22:32-kor indul Szegedről.

Végül az is említést kap, hogy szolgálatba álltak Szegeden az első Solaris-buszok, miután a Volánbusz megállapodást kötött a városvezetéssel, hogy mostantól csak alacsonypadlós buszok közlekedhetnek. Egy ezzel foglalkozó Instagram-oldal szerint viszont nincsenek túl jó állapotban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.