/

Megszólaltak a kettős gyilkosság egyik áldozatának szülei

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sokkoló hatással villant be a médiába a szegedi kettős gyilkosság esete, amivel mi is több cikkben foglalkoztunk. Tegnap először hallhattuk beszélni a meggyilkolt lány szüleit, akik új részleteket tártak fel a tragédia hátteréről az RTL Klub híradójának.

A fiú sosem vallott szerelmet

Arról beszél a lány édesapja, hogy V. Dániel az egyetemről ismerte lányát. A közösségi médián barátságot kért tőle, de néhány találkozás után a lány megszakította vele a kapcsolatot, mert túl rámenősnek érezte. Azt mondta a szüleinek, hogy nincs minden rendben a fiúval. Az apa elmondja, hogy soha nem vallott szerelmet, nem küldött szerelmes levelet V. Dániel a lányának

Az oltóponton futottak egymásba

Május 21-én várakozott barátjával, kézen fogva egy szegedi oltópontnál a lány, amikor régi ismerősként kezelve állt velük szóba a gyógyszerész. A szülők elmondása szerint amikor az meglátta, hogy lányuk együtt van a fiúval, számon kérte őket és hisztériához közeli állapotban kérdezősködött a pártól. Később, még az épületen belül is folytatta a kérdések feltevését a lány párjának, de az eset után többször nem kereste őket. Úgy gondolják, hogy ez lehetett a pont, amikor V. Dániel elhatározta szörnyű tettét.

„Amikor beléptem a lakásba, akkor tárult elém ez az egész esemény”

-meséli az apa megtörve a riporternek. Először a lányuk párját találták meg vérbe fagyva, majd beljebb haladva a lakásba fedezték fel lányukat, akinek a holttestét egy takaróval fedte le az elkövető. Az édesanya azonnal sokkot kapott, könnyeivel küzdve mondja a riporternek, hogy reméli a lánya

nem volt tudatánál, amikor ezt a gaztettet csinálták vele.

Az RTL Klub híradójának részletét itt tekinthetik meg

Előző sztori

A tegnapi hőség rekordokat döntött

Következő sztori

Ajándékkoncerttel ma kezdődik a Szabadtéri jubileumi évada