A hónap közepén kezdik az SZTE jogi karának felújítását

Fotó: Bobkó Anna, SZTE NKI

Június közepén veheti kezdetét a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nagy horderejű felújítása - derül ki az SZTE közleményéből. A munkálatok során többek között visszaállítják az egykori kupolát és toronyszobát, az udvart üvegtetővel fedik be. Az épület műszaki fejlesztése és a belső tér szerkezeti rekonstrukciója 1,8 milliárd forintból valósul meg.

A Kar épületének felújításáról egyeztetett pénteken Trócsányi László, EP-képviselő, az SZTE-t augusztustól fenntartó alapítvány tagja, Rovó László rektor, Fendler Judit kancellár, Görög Márta dékán és és a kivitelező Ferroép Zrt. vezérigazgatója, Nemesi Pál.

1958-ban részleges felújítása során az épület eredeti kupoláját lebontották. A ’60-as években egy újabb szinttel bővítették, így a korábbi toronyszoba is eltűnt. Évtizedekig csak kisebb fejlesztésekre került sor, majd 2004-ben panorámaliftet létesítettek, részleges tetőtér beépítést alakítottak ki, és kisebb energetikai, illetve homlokzati felújításra is sor került. 2019. szeptember 9-én hurrikán erejű szél szakította le a gerendákat az épület tetejéről. Életveszélyessé vált, emiatt a teljes komplexumot ki kellett üríteni.

A 3795 négyzetméter alapterületű épület nagy horderejű felújítását és teljes átalakítását a törvényhatározat értelmében június közepén, a szegedi Ferroép Kft. kezdi meg a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BMSK) felügyelete alatt. Az épület műszaki fejlesztése, a belső tér szerkezeti, műemléki-történeti rekonstrukciója, valamint az emlék-és bemutatóhely kialakítása 1 milliárd 885 millió 390 ezer 307 forint kormányzati támogatásból valósul meg.

A beruházás során többek között megvalósul a homlokzat felújítása, visszaállítják a toronyszobát és a kupolát, az épület udvarát üvegtetővel fedik be, ott új közösségi teret alakítanak ki. Bővítik, fejlesztik az elektromos hálózatot, további napelemeket helyeznek el a tetőn. 

A megfelelő energetikai korszerűsítés mellett új hallgatói, oktatási és kari helyiségek jönnek létre. A jelenleg 3795 négyzetméter alapterületű épület 4559 négyzetméterre bővül. A munkálatok előreláthatólag 2022. július közepén fejeződnek be.

Előző sztori

Vers a peronon: egy csipetnyi költészet vár ránk a busz-és vasútállomásokon

Következő sztori

És megszólaltak a gyárkürtök, percekig zúgtak a harangok…