Közélet

Szita: a fideszes városok alig vagy semmit, az ellenzékiek milliárdos kompenzációt kaptak

Szita: a fideszes városok alig vagy semmit, az ellenzékiek milliárdos kompenzációt kaptak

2021. május 12., szerda
Szita: a fideszes városok alig vagy semmit, az ellenzékiek milliárdos kompenzációt kaptak

A baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak a kormánytól kompenzációként, mint a kormánypártiak - erről beszélt Kaposvár fideszes polgármestere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szita Károly, aki a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke is, kifejtette:

az iparűzési adó mértékének csökkentése a önkormányzatok számára ugyan kiesés, de 150 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál, és ez tartotta meg a gazdaságot, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek.

Felidézte: a kormány azt a vállalást tette, hogy egyenként leül tárgyalni az önkormányzatokkal, miután azok elkészítették a 2021-es költségvetésüket és "ahol nagyon szorít a cipő", ott segítséget nyújt. Emlékeztetett arra is, hogy a 25 ezer fő alatti településeket 100 százalékban kompenzálta a kormány, a 25 ezres lélekszám feletti településeket pedig rászorultsági alapon.

Szitajelezte, hogy a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, de szakmai alapon született a döntés, "és ez rendjén van". Példaként említette, hogy

nem kapott kompenzációt Veszprém vagy Székesfehérvár, ugyanakkor az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhely 600 milliót, Pécs pedig több mint kétmilliárd forintot kap. Szegedet ugyan nem említette, de városunk is közel 2 milliárdos kompenzációt kapott.

Szita azt mondta, Budapest azért nem kapott kompenzációt, mert a legerősebb, leggazdagabb településként 120 milliárdos betétállománnyal rendelkezik, és nincsenek működési gondjai.

A fideszes politikus kitért arra is, hogy a Gyurcsány-kormány idején ha baj volt, mindig az emberektől vettek el, vagy átadták a központi feladatokat az önkormányzatoknak. Szita Károlyálláspontja szerint a koronavírus-járvány kezelése egyértelműen igazolta a 2010-ben elkezdett a gazdaságpolitikát, amely szerint

"hogyha baj van, adni kell". Ezért vállalta át a kormány az önkormányzatok adósságait - Szegedtől közel 28 milliárd forintot - annak idején

- fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a pandémia alatt adót csökkentett a kormány, a vendéglátósoknak támogatást adott. Ez a normális válságkezelés - értékelt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.