Százszázalékos kormányzati támogatásból újult meg a béketelepi Napos út

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Többszáz millió forintos beruházás keretében megújult az egyik legforgalmasabb béketelepi járda – jelentette be Korponyai Ernő, a Fidesz önkormányzati képviselője.

Korponyai Ernő szerint nagyon álságos, amikor a városvezetés arról beszél, hogy a kormány ellehetetleníti a nagyvárosok működését és ezáltal megnehezíti a lakosok életét.

A fideszes önkormányzati képviselő kiemelte, Szeged rengeteg állami támogatást kapott és most is különböző juttatásokban részesül, de ezt a baloldali városvezetés másként kommunikálja.

Emlékeztetett, nemrég épült meg a Tiszavirág sportuszoda, valamint az új kézilabdacsarnok is hamarosan elkészül, illetve jelenleg is többszáz millió forintból újulnak meg a város közterületei, parkjai.

Korponyai elmondta, amikor elindult a 2019-es önkormányzati választásokon ígéretet tett, hogy a béketelepi közterületeket rendbe hozza. Sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy felújították a Napos út és a Régi Posta út közötti egy kilométeres járdaszakaszt és annak környezetét. A beruházás, amely keretében térkővel burkolták le a járdát többszáz millió forintos állami támogatásból valósult meg – közölte.

–Ellenzéki önkormányzati képviselőként az a dolgunk, hogy a kormánnyal egyeztetve a szegediek érdekeit szolgáljuk. A frakció teljes nevében szeretném felajánlani a segítségünket polgármester úrnak. Ha ő valóban nyitott egy konstruktív együttműködésre, akkor mi állunk elébe – zárta gondolatait a képviselő.

Előző sztori

Bánhidi Bence: 2025-ig MOL-Pick Szeged

Következő sztori

Támogató esttel segíti a THEALTER-t a Szegedi Nemzeti Színház