Rendőrkézen a Passzázs soron rongáló férfi

... és talán a Fosórém rejtélye is megoldódik

A múlt héten már számtalan alkalommal szó esett a Nagyáruházat módszeresen terrorizáló alakokról, így ha ön rendszeres olvasónk, nem kell bemutatni sem a szegedi Fosórémet, sem pedig azt a férfit, aki teljesen indokolatlanul megráncigálta a Passzázs sor egyik dísznövényét. Az események fejleményeként pedig írtunk róla, hogy a helyszínen járt a rendőrség:

Rövidre zárt pályafutás

A rendőrség legfrissebb közleménye szerint a dísznövénnyel erősködő 44 éves férfit az üzlet biztonsági és a környék térfigyelő kamerái alapján azonosították a nyomozók és előállítása után kihallgatták, majd őrizetbe vették. Tettét beismerve garázdaság vétsége miatt indul ellene eljárás.

Köztisztasági szabálysértés ügyében már korábban is, több alkalommal intézkedtek a rendőrök egy 57 éves férfivel szemben a tavalyi évben és 2021 elején is. A helyszíni bírságot, valamint a szabálysértési feljelentésekből eredő pénzbírságot befizetni nem tudta, ezért azokat még 2021 áprilisában a bíróság elzárásra változtatta, amit azóta is tölt. – fogalmaz a police.hu.

Hol a vége?

Olvasónk, akivel többször is beszéltünk az ügy kirobbanása óta azt mondta, hogy

Most tényleg csend van.

Felvetődik azonban a kérdés, hogy ha a rendőrség már intézkedett egy férfival szemben, aki összepiszkította a Passzázs sort és jelenleg is elzárás alatt van, akkor ki a felelős az újabbnál újabb polgárpukkasztó akciókért? Ugyanis továbbra is rendszeresen kell az alkalmazottaknak feltakarítani a mocskot. Ennek ellenére így is hálásak a hatóságoknak az eddig elértekért.

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében – a társszervekkel együttműködve – továbbra is folyamatosan és visszatérően ellenőrzik Szeged közterületeit. Amennyiben a rendőrség bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetését észleli, intézkedik – zárja hivatalos közleményét a Rendőrkapitányság munkatársa.

Kiemelt képünk illusztráció!

police.hu

Előző sztori

Kár rejlik a pipában – mondja a költő, és felizzítja csibukját

Következő sztori

Nyakunkon a patkányinvázió?! Ezúttal döglött egyedet fotóztak a Vértónál!