Politika

Magyarország nem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését

Magyarország nem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését

2021. május 8., szombat
Magyarország nem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését

A két miniszter az EU-tagországok informális kormányfői találkozójának helyszínén találkozott.

Az egységes minimálbérrel kapcsolatban

az elveket elfogadjuk, a számítási módszereket meg fogjuk fontolni, de azt, hogy ez ne a tagállamok kezében maradjon, egyikünk sem tudja elfogadni"

- fogalmazott Palkovics László a közmédiának nyilatkozva.

Beszámolt arról, hogy megbeszélést folytattak a koronavírus-járvány utáni munkaerőpiaci helyzetről, hiszen a két ország sok területen ugyanazokkal a problémákkal szembesült. Egyetértettek egyebek között abban, hogy a távmunkával kapcsolatos döntéseket az érintettekre, vagyis a munkaadókra és a munkavállalókra kell hagyni, de a járvány tanulságaiból kiindulva meg kell nézni, szükség van-e az állam részéről módosításra, szabályozásra, ösztönzésre. A két ország ebben a kérdésben is együtt fog működni, megosztja tapasztalatait, hiszen méreteiben, gazdasági szerkezetében hasonló.

Tárgyaltak a járvány utáni újraindítás részleteiről is - mondta a magyar miniszter. Megállapodtak abban, hogy intenzívebbé teszik az együttműködést a határon túlra járó dolgozók helyzetének megkönnyítése, illetve a turizmus újraindítása érdekében.

A nyilatkozatban Palkovics László kitért arra is, hogy Magyarország nem támogatja az egységes uniós adórendszert, azon az állásponton van, hogy például a társasági nyereségadót az egyes országoknak saját maguknak kell meghatározniuk, hiszen a tagállamok más-más fejlettségi szinten vannak, más a gazdaságszerkezetük. Hozzátette, hogy ha mégis egységesítésről születik döntés, számos eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazkodni lehessen hozzá.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.