/

Igazi luxuscikk lett a Napfényfürdő korlátlan bérlete

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Korábban egy olvasói levél alapján a Szegeder, majd a 444 is írt a Napfényfürdő Aquapolisban történő drasztikus bérletár emelkedésről. Azonban a hangzatos 1027 százalékos árnövekedést máshogyan kellene értelmezni, mint az sokaknak elsőre eszébe jutna.

A teljes bérletrendszert átalakította a fürdő, ami szerintük a „korábbival nem összehasonlítható”, és mint írták: a hazai trendeknek megfelelő struktúrát próbáltak létrehozni. Mit is jelent ez magyarul? Jelenleg 10, 20 vagy 30 alkalomra szóló bérletet tudnak váltani a vendégek, amelyek érvényessége 90, 120, vagy 180 napig tart. Ezzel szemben a régi rendszerben lehetőség volt korlátlan, vagy hétköznapi bérlet vásárlására a főszezonra vagy azon kívülre, illetve az egész évre. Mindezek mellett több szezonális bérlet is elérhető volt, amik most szintén megszűntek.

A felsorolt bérlettípusokat még további kedvezményekkel (nyugdíjas, SZTE hallgató vagy dolgozó) is variálhatták, tehát érthető, hogy az átalakítás egyik fő célja az egyszerűsítés volt. Viszont az továbbra is kérdéses, hogy a Napfényfürdő Aquapolis miért vette el az éves bérlet megvásárlásának lehetőséget az emberektől – még úgy is, hogy ebből nem fogyhatott százas nagyságrend. Annál is inkább, hiszen az előző, biometrikus rendszert a következő szlogennel népszerűsítették a weboldalukon: „TÖBB MINT VONZÓ KEDVEZMÉNYEK: a fürdőlátogatás sokak számára válhat rendszeressé, akár mindennapossá. Az egészséges életmód gyakran drága, ám most nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy minél többek számára váljon elérhetővé a fürdőzés, az úszás, a mozgás öröme!”

Azt, hogy hogyan is változtak pontosan az árak, ha az egész évre szóló bérleteket vesszük figyelembe az alábbi táblázatokból kiderül!

Új bérlettáblázat
Alkalmak számaÉrvényességÁr
1090 nap39 000 Ft
20120 nap69 000 Ft
30180 nap93 000 Ft
Nyugdíjas, diák és gyermek kedvezmények továbbra is igénybe vehetőek!
Korábbi bérlettáblázat
ÉvIdőszakÁr
2017Egész éves korlátlan99 000 Ft
2017Egész éves hétköznapi69 500 Ft
2018Egész éves korlátlan99 000 Ft
2018Egész éves hétköznapi75 000 Ft
2019Egész éves korlátlan99 000 Ft
2019Egész éves hétköznapi80 000 Ft
2020Egész éves korlátlan99 000 Ft
2020Egész éves hétköznapi80 000
Megjegyzés: a 2020-as bérletek árai a pandémia ideje alatt lecsökkentek 78 000 és 62 000 Forintra

Könnyen leolvasható az adatokból, hogy az évek során a korlátlan belépésre feljogosító bérlet ára stagnált, csak a hétköznapi fürdőhasználatot biztosító bérlet díjai növekedtek valamennyivel. Ha kiszámoljuk, hogy az új rendszerben mennyibe kerülne, ha valaki egész évben úszni szeretne, ezekhez képest megdöbbentő árat fogunk kapni. Ehhez ugyanis a harminc alkalomra szóló bérletből tizenkét darabot kellene vásárolni, ami az év 360 napjára biztosít belépést a strandra, 1 millió 116 ezer forintért. Az kérdéses, hogy korábban hány ilyen, egész éves korlátlan bérletet adtak el egyáltalán, vagyis mennyire volt keresett eddig ez a bérlettípus. Igyekszünk ezt kideríteni, ha sikerül, beszámolunk róla.

Frissítés: Megkeresésünkre a harmadik munkanapon kaptunk választ a Napfényfürdő munkatársától. Habár mi konkrét adatokat szerettünk volna megtudni a korábbi években értékesített korlátlan bérletek számáról, sajnos csak a korábban is hallott válasszal reagáltak levelünkre: “Éves bérleteket kis mennyiségben értékesítettünk, többek között ezért is döntöttünk az új bérletkonstrukció kialakítása mellett, amelynél vezető magyarországi fürdők gyakorlatát vettük alapul.”

Előző sztori

A vasúti átjárók biztonságosabbá tételéért indít interaktív kampányt a MÁV

Következő sztori

Karácsony Gergely a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje