46 éve volt: a pártbürokraták leszámolnak a szegedi „komédiásokkal”

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 70-es éveket írták. A Szegedi Egyetemi Színpad országos, sőt nemzetközi visszhangot keltő sikerei kiváltották a helyi hatalom félelmét. Az együttes ugyanis „veszélyes” üzeneteket küldött a fiatalok felé – úgymint: szabad gondolkodás. A lázadó szellem, a színházújító szándék beleütközött a helybéli politikai ortodoxia betonfalába, és nem volt kérdéses, hogy a párt ökle előbb-utóbb lesújt. 1975 tavaszán ez meg is történt.

Emlékkép. Személyvonat, másodosztály. Szegedre tartunk, hogy tanúi legyünk a születő legendának: a Paál István vezette színtársulat mérföldkövet jelentő darabjának, az Óriáscsecsemőnek. Az „audmaxban” mozdulni sem lehet, minden kis helyért meg kell szenvedni. De itt a diákok készséggel szenvednek. Az előadás mindjárt kezdődik. A közönség feszült. Aztán hátulról, a még néptelen színpad belsejéből felhangzik egy hátborzongató kiáltás: Meddig tart még, doktor úr! A születés pillanatai: a darabbéli Óriáscsecsemő megszületéséé, meg a Déry Tibor-dráma országos siker felé indulásáé.

Déry Tibor: Óriáscsecsemő megszületése

A szabad szellem nyiladozása a 60-as évek végétől mutatkozott. Persze: a városi ifjúság, az egyetemi diákság fogékony volt mindenre új hatásra, például ami a nyugatias Jugoszláviából érkezett. A klubmozgalom a megyében virágzásnak indult, a legaktívabb a két szegedi egyetemi klub közönsége volt. Ellenzéki kis tüzek kezdtek éledni. És a legveszélyesebb gyúanyaggal a Szegedi Egyetemi Színpad szolgált: színre vitt darabjainak szabadságüzenete lázítással ért fel.

Az együttes első vezetője, Daniss Győző az egyik egyetemistában felfedezte a szakmai érzékenységet, s maga mellé vette asszisztensnek. Az ambiciózus fiatal, Paál István tehetsége kitűnt, pályaíve gyorsan emelkedett, és 1965-ben ő lett a társulat rendezője. Első nagy sikerét a nálunk még alig ismert író, Eugéne Ionesco A király halódik című drámája hozta. És a párt felfigyelt az általuk lekezelően „komédiásoknak” nevezettek által hordozott veszélyre. Alighanem már akkor élesíteni kezdték a kést.

Paál István

A helyi vezetés különösképp a külföldi fesztiválokon való zajos sikerek fiatalokra tett hatását tartotta veszélyes precedensnek. A színre vitt darabok rendre az egyén áldozatvállalásának, a hatalom és a társadalom konfliktusának kérdéseiről szóltak. Az együttes védjegye lett az avantgárd színház példájaként itthon iskolát teremtett, és határokon túl is feltűnést keltett Petőfi-rock, ugyanúgy az Óriáscsecsemő, az Örök Elektra vagy Sarkadi Imre Kőműves Kelemenje. A kor „hivatalos” színjátszásával szemben a merész formák és a modernitás példáját adták, a darabok rendszerkritikus sugallataival bátorságüzenetet küldtek a fiataloknak. A párt ezt már nem tűrte. Az ötkötetes városmonográfiában olvashatjuk: az együttes „… ki akarta vonni magát a pártállam ellenőrzése alól. A politikai szervek értékelése szerint a bemutatott darabokban az értelmiség vezető szerepét hangsúlyozta, nacionalista és szovjetellenes nézeteket terjesztett. 1975 tavaszán az 1918-as polgári demokratikus forradalommal foglalkozó ünnepségüket a Belügyminisztérium állambiztonsági szerve megakadályozta.” Már csak az kellett, hogy két színjátszó egy bécsi tüntetésen mutatkozzon – és lesújtott a vasököl. Az együttest a hatalom feloszlatta.

Sarkadi Imre Kőműves Kelemenje

A pártbürokrácia azonban csak látszateredményt ért el, a bosszúálló szándék visszaütött: Paál Istvánt a politikai szűklátókörűség elűzte ugyan a városból, de kőszínházi sikersorozata így indulhatott el. És így szolgálta immár tágabb küzdőtéren az 1970-ben megfogalmazott célt: „… támadni a közöny, az unatkozó bársonyszékes ’műélvezet’, a passzív kívülmaradás színházi és színházon kívüli, társadalmi formái ellen”.

Az együttes jelet hagyott: nem túlzás, egy korszak egyetemi ifjúsága élményvilágának és személetének meghatározó elemévé vált. A rendező – az alkotótársak és barátok körében csak Isti – szuggesztív egyénisége, mélyre hatoló krisztusi tekintete mindenkire hatással volt. Követői akkor még nem sejthették, „meddig tart még” az, ami ellen az avantgárd zseni harcolt, de tanultak tőle küzdeni. És végigkísérték az útját Szegedtől Pécsen, Szolnokon át Veszprémig, a kirobbanó sikerekig, a fafejű csinovnyikokkal való küzdelemig, polgárpukkasztó színpadi megoldásokig, botrányokig és tüntetésszámba menő darabvégi tapsviharig. Majd az 55 éves korában való megfáradásáig… és az önként vállalt megrendítő végjátékig. Ma tanulmányok, könyvek, amatőrfilmek őrzik szellemi hagyatékát, s az emlékét. Álma Szegeden gyökerezett – és az általa fölépített egyetemi társulat a színháztörténet kitüntetett része lett. Ő pedig, a korai búcsúja után, az örökkévalóságé…

Előző sztori

Újabb 1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra

Következő sztori

Kétgólos győzelmével a tizedik helyen zárt a Szeged-Csanád GA – galéria