A harmadik tram-train is úton van Magyarországra

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A harmadik tram-train szerelvény teherautóra rakodása is lezajlott Valenciában, a kamionok tegnap este elhagyták a gyárat. A jármű várhatóan április 13-án érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba. A harmadik vasút-villamos leemelése és összeszerelése a tervek szerint másnap megkezdődik – olvasható a MÁV Zrt. közleményében.

A vasúttársaság emlékeztet, az első, Vásárhely 1-es névre keresztelt STADLER Citylink szerelvényt 2021. január 20-án mutatták be a MÁV-START szentesi telephelyén, majd március 16-án megérkezett a második tram-train is. A vasút-villamosok hazai közforgalmú és városi vasúti pályákon való futásához szükséges futópróbák folyamatosan zajlanak a már megérkezett két járművel.

Mint ismeretes, a 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd. A két multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsik szállítása is biztosított.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged–Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak. A kivitelezés részeként 94 autó számára P+R parkolót és 900 kerékpártárolót alakítottak ki Hódmezővásárhelyen.

Kiemelt kép: Stadler.

Előző sztori

Müller Cecília: az újranyitás mellett is fontos a fokozott óvatosság

Következő sztori

Visszatért: kicsit lefogyott, de jól néz ki Botka László!

Legutóbbi hasonló cikkek