Közélet

Szigorodnak a maszkhasználat szabályai is

Szigorodnak a maszkhasználat szabályai is

2021. március 4., csütörtök
Szigorodnak a maszkhasználat szabályai is

Kiss Róbert alezredes kiemelte: a szigorítások érintik az óvodákat, az általános iskolákat, illetve az élelmiszerboltok, drogériák, gyógyszertárak és üzemanyagtöltő állomások kivételével valamennyi üzletet, a szolgáltatást nyújtó üzleteket, valamint az igazolt sportolók által eddig igénybe vett szabadidős létesítményeket.

Szigorodnak a maszkhasználat szabályai, valamint a határforgalom-ellenőrzési és határőrizeti rendelkezések is. A korlátozásokról a részletszabályokról szóló döntések meghozatala után adnak további tájékoztatást - mondta Kiss Róbert.

Az alezredes kifejtette: a kereskedelmi üzletekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése miatt mostanáig 845 rendőri intézkedés történt, ebből az üzemeltető és a tulajdonos felelőssége 215 esetben volt megállapítható. Az üzletek korlátozott nyitvatartására, a bent tartózkodás, valamint az egyes létesítmények és szolgáltatási helyek nyitvatartási tilalmára vonatkozó szabályok megszegése miatt 630 rendőri intézkedésre volt szükség.

Szerdán a vendéglátóüzletben tartózkodás tilalmának megszegése miatt 9 ember, az üzemeltető felelősségi körébe tartozó rendelkezésekre vonatkozó szabályok megszegése miatt 2 ember ellen volt szükség rendőri intézkedésre. Egy vendéglátóhelyet ideiglenesen bezárattak.

Az alezredes elmondta: Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Tiszafüreden a rendőrök észlelték, hogy egy kerítéssel körbehatárolt vendéglátóüzlet teraszán öt ember tartózkodik és szeszesitalt fogyaszt. A rendőrök megállapították, hogy a vendéglátóüzlet tulajdonosának engedélyével teszik ezt. A védelmi intézkedéseket megszegőkre helyszíni bírságot szabtak ki, egy ember ellen szabálysértési feljelentést tettek, a vendéglátóhelyet pedig 6 hónapra bezáratták. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Encsen a rendőrök azt észlelték, hogy egy vendéglátóüzletben két alkalmazott és egy - elvitelre vásárló - vendég nem visel maszkot. Az üzemeltető felelősségét közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják.

Kiss Róbert közölte: szerdán a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt a rendőrök 168 emberrel szemben intézkedtek, így a védelmi intézkedések bevezetése óta már 27 703-ra emelkedett az ilyen intézkedések száma. A 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletben foglaltak megszegése miatt 133 ember ellen intézkedtek: 36 embert figyelmeztettek, 34 helyszíni bírságot szabtak ki, 63 szabálysértési feljelentést tettek.

A tömegközlekedési eszközökön, megállókban 15, a kereskedelmi üzletekben, bevásárló központok területén 20 ember ellen intézkedtek a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.

A kijárási tilalom, illetve a közterületi magatartási szabályok, a közterületi csoportosulásra, gyülekezési tilalomra vonatkozó rendelkezések megszegése miatt szerdán 327 rendőri intézkedésre volt szükség. Két ember a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt szegte meg. November 4. óta ezzel 45 554-re emelkedett a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok megszegőinek száma.

Az alezredes azt is elmondta, hogy Magyarország államhatárain jelenleg jó ütemben lehet közlekedni, a röszkei autópálya-határátkelőhelynél van háromórás várakozási idő a belépő oldalon a teherforgalomban.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.