/

Szegedi költők nyomában… KVÍZ!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeged gazdag kulturális és művelődéstörténeti emlékekkel büszkélkedhet. A magyar irodalom legnagyobbjai fordultak meg, illetve indultak útnak Szegedről. 

Most egy kis irodalmi barangolásra hívjuk olvasóinkat.

150

Szegedi költők nyomában

1 / 10

Fiatal, latin-magyar szakos tanárként 1906. októberében érkezett Szegedre. Emlékét az egykori munkahelyén egy falba süllyesztett fémdobozban, tekercsen elhelyezve az Esti kérdés című versének első 12 sora is őrzi. Ki volt ő?

Question Image

2 / 10

1926. április 23-án Kucses Éva Etelka Nanetta névén született Szegeden. Első kötetét 1957-ben adták ki, ezt már Kispál Évaként jegyezte. A könyvet további 32 követte. Több írásából készült rajzfilm, tévéjáték. Ki ő?

Question Image

3 / 10

1930 szeptemberében iratkozott be „a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-francia szakára” Glatter Miklós. Vezetéknevének Radnóti-ra való magyarosítása hosszú procedúra eredménye. Miért választotta ezt a nevet?

Question Image

4 / 10

1920-ban a makói gimnázium tanulója majd 1924. szeptemberétől a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem hallgatója. 1925-ben a személyes nyomorúságából táplálkozó költeménye a Tiszta szívvel című verse fordulópontot jelentett a költő életében, ugyanis a vers miatt eltanácsolták az egyetemről. Ki volt ő?

Question Image

5 / 10

A múlt század nyolcvanas éveiben élt Szegeden. Volt patikus gyakornok, gyógyszerész. majd újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató. A róla elnevezett iskola előtt látható ez a színes kerámia háromszög, mely mellszobrára tereli a figyelmet. Ki volt ő?

Question Image

6 / 10

Újságírónak érkezett Szegedre 1902 májusában. 1904 novemberében segédkönyvtárosként a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeumba kerül, majd 1917-ban az intézmény élére áll.  Ki volt ő?

Question Image

7 / 10

1883. április 4-én, Szegeden látta meg a napvilágot. Volt papnövendék és forradalmár, tanár és színházigazgató, újságíró, főszerkesztő, de leginkább költő. A magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa. Ki volt ő?

Question Image

8 / 10

Juhász Gyulának állít emléket a Boldogasszony sgt. 6. szám előtt található streer art, mely, számokkal és betűkkel megjelölt téglákból van kirakva. A falon lévő táblán találjuk a megoldókulcsot, melynek segítségével a költő egyik versének első versszakát olvashatjuk ki. Melyik vers ez?

Question Image

9 / 10

„A hajnal nem találta többé Szegedet” – írta a szegedi Napló munkatársaként. Az árvízről 12 napon át írta a Szeged pusztulása című riport sorozatát. Ki volt Ő?

Question Image

10 / 10

Főleg történelmi regényeiről közismert szerző három évet dolgozott Szegeden újságíróként 1888 júliusa és 1891 augusztusa között. A párbajozás vétsége miatt börtönbe kerülő író A legfeketébb Afrikában című paródiáját Mummery Róbert álnéven a szegedi Csillagbörtönben írta. Ki volt ő?

Question Image

a pontod

Az átlagos pontszám: 73%

0%

Előző sztori

Végeláthatatlan sorok: rengetegen utaztak ingyenes oltásért Szerbiába

Következő sztori

Virágvasárnap: út a végzet felé

Legutóbbi hasonló cikkek