Közélet

Szegeden az egyik legmagasabb az új lakások száma

Szegeden az egyik legmagasabb az új lakások száma

2021. március 31., szerda
Szegeden az egyik legmagasabb az új lakások száma

Az ingatlanközvetítő hálózat márciusi felmérése azt mutatja, hogy január-márciusban 278 társasházi projektben 7806 új lakás épült, miközben tavaly ugyanekkor 315 projektben 8995.

Az első három hónapban a 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Debrecenben és Szegeden van folyamatban (36-36), de a harmadik Győr is csupán eggyel maradt le. Az épülő új lakások száma is ezekben a városokban a legmagasabb, Győrben 1730, Szeged 1066, Debrecen 724.

A közleményben Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, a legkisebb megyei jogú városokban alig épülnek új lakások. Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sem indult projekt, míg Szekszárdon mindössze egyetlen futó beruházásban kínáltak új lakásokat a felmérés időpontjában.

A fajlagos ár Debrecenben négyzetméterenként 838 ezer forint volt, amit 715 ezer forinttal Veszprém követ. A városok több mint felére a négyzetméterenkénti 400-560 ezer forint közötti ársáv a jellemző, a legalacsonyabb fajlagos áron, 400 ezer forintért Hódmezővásárhelyen kínálták az új lakásokat.

Kiemelt képünk illusztráció

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.