Mutatjuk, hogy melyik a leghatásosabb vakcina a koronavírus ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy friss svéd kutatás szerint néhány vakcina sokkal hatásosabb lehet a koronavírus ellen, mint azt korábban gondolták. Az Umea Egyetem tudósai által végzett tesztek során pedig az derült ki, hogy jelenleg a Szputnyik V lehet az egyik legjobb vakcina - írja az Origo.

A svéd Umea Egyetem tudósai a PNAS tudományos lapban publikálták kutatásuk eredményeit. A szakemberek azt vizsgálták, hogy miért lehetnek hatásosabbak bizonyos vakcinák a koronavírus ellen, valamint megnézték azt is, hogy a most piacon lévő oltóanyagok közül melyik lehet a legeredményesebb a járvány elleni harcban.

A svéd kutatók szerint a Szputnyik V lehet az egyik leghatásosabb vakcina a koronavírus ellen.

Thomas Mertens, a német Vakcina Bizottság vezetője nemrég a Rheinische Postnak elmondta, hogy az orosz vakcina egy remek oltóanyag, és szerinte előbb-utóbb az Európai Gyógyszerügynökség is engedélyezni fogja.

Kiemelte az is, hogy az orosz szakemberek nagy múlttal és tudással rendelkeznek a vakcinák fejlesztése területén.

(Fotó: MTI/AP/TASR/FRANTISEK IVAN)

Előző sztori

Még betörni sem tudott a béna tolvaj Szegeden

Következő sztori

Nagyon sokan nem – vagy rosszul – viselik a maszkot