Sport

Már négy meccse veretlen a Szeged-Csanád GA

Már négy meccse veretlen a Szeged-Csanád GA

2021. március 14., vasárnap
Már négy meccse veretlen a Szeged-Csanád GA

A szegediek az elmúlt három fordulóban két győzelmet és egy döntetlent szerezve megindultak felfelé a táblázaton, és a pontjaikat a tabella utolsó ellen is gyarapítani szerették volna. Erre minden esély adott volt, mert a DEAC csapatából kilenc játékos hiányzott koronavírus miatt, a kispadon csak két mezőnyjátékos ült a hazai oldalon.

A Szeged lépett fel támadólag mérkőzés elején, és az ígéretes lehetőségek közül az a 15. percben meg is szerezték a vezetést. Egy jobbról érkező centerezést követően a berobbanó Grumics Miroslav néhány lépésről lőtt a kapuba. (1-0)

A gól után támadásban maradtak a szegediek, de Zöldesi Illés remekül védett, így nem tudták növelni az előnyüket. A 28. percben viszont egyenlítettek a szívósan küzdő hazaiak. Egy debreceni szöglet után a kapu előtt kialakult kavarodásban Szilvási Péter ért pechesen a labdához, ami után a labda a hálóban kötött ki. Öngól. (1-1)

A félidő végéig mindkét csapatnak volt még lehetőségre az előny megszerzésére, de több gól nem született a játékrészben.

fotó: www.nso.hu

A térfélcsere után folytatódott a nagy küzdelem. A tartalékos DEAC igencsak megnehezítette a Szeged dolgát. A 64. percben azonban sikerült újra betalálni a vendégeknek. Kóródi Nándor vitte el a labdát a bal oldalon az alapvonal felé, majd középre adott. Egy menteni igyekvő debreceni lábról Gajdos Zsolt elé került a játékszer, aki 8 méterről nem hibázott. (2-1)

A 90. percben Varga Bence mentette meg a szegediek győzelmét, miután Sárosi Nándor lövését nagy bravúrral hárította.

Az NB II-es bajnokságban most három hét szünet következik. A Szeged-Csanád GA legközelebb április 4-én a Vasas ellen lép pályára a hazai pályán. Azt a találkozót a 12. helyen, 36 ponttal várják a szegediek.

Györky Gábor: - Hazai környezetben élesebben kell kezdeni egy meccset, mint mi tettük, szélesebben, több passzal kellett volna támadnunk. Az első félidő második felében és a találkozó hajrájában futballoztunk úgy, ahogy egy győzelemre játszó csapattól elvárható.
Dragan Vukmir: Ilyen meccsre számítottam, hiszen a DEAC harcos csapat, ezt most is bizonyította. Ellenfelünk a sok hiányzója ellenére is jól játszott, számunkra pedig az volt a legfontosabb, hogy három pontot szereztünk ezen a küzdelmes meccsen.

Labdarúgó NB II, 29. forduló
DebreceniI EAC–Szeged-Csanád GA 1–2
Debrecen, 
Dóczy József Utcai Egyetemi Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Rúsz Márton (Berényi Ákos, Punyi Gyula)
DEAC: Zöldesi – Nagy Z., Bényei B., Zachán, Szabó K. Székely D. –  Bereczki, Spitzmüller, Soltész (Sárosi, 73.), Kundrák N. – Sármány (Kiss B., 77.). Megbízott edző: Györky Gábor
Szeged-Csanád GA: Varga B. – Ódor, Szilvási, Pejovic, Mohl – Dobos (Kővári, 88.), Simon Á., Jovanovics, Gajdos (Oláh G., 71.) – Grumics (Gréczi, a szünetben), Germán (Kóródi, 27.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerzők: Szilvási (28. - öngól) ill. Grumics (15.), Gajdos (64.)

Kiemelt kép: DEAC

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.