Közélet

Ellenzék: Elvonásokra panaszkodik, de közben vállalkozásokat sanyargat a szegedi önkormányzat

Ellenzék: Elvonásokra panaszkodik, de közben vállalkozásokat sanyargat a szegedi önkormányzat

2021. március 12., péntek
Ellenzék: Elvonásokra panaszkodik, de közben vállalkozásokat sanyargat a szegedi önkormányzat

Tápai Péter a lakosságot segítő kormányzati intézkedések felsorolásakor példaként említette a helyi iparűzési adó megfelezését, a bértámogatást, valamint a parkolási díjak elengedését.

A szegedi Fidesz alelnöke emlékeztetett, hogy a legelső kormányzati segítség 28 milliárd forint volt, amivel jóváírták azt az adósságot, amit a város korábban felhalmozott.

Elmondta, nem igaz, hogy a város költségvetése romokban van. Információik szerint négyszer írták át a költségvetést annak érdekében, hogy úgy tűnjön mintha nagy bajban lenne az önkormányzat. Beismerte, hogy nem túl rózsás a helyzet, de úgy véli, vannak a költségvetésben tartalékok.

Tápai a kormányzati támogatásra vonatkozóan elmondta, 2010 óta 757,5 milliárd forintot irányított a kormány Szegedre, ebből az összegből csak az önkormányzatnak 67 milliárdot fizetett ki 2010 és 2018 között.

Hangsúlyozta, ebben minden olyan forrás benne van, ami Szegedet érinti.

A képviselő kiemelte, 2018 júniusa és 2020 vége között összesen 825 milliárdot ítélt meg a kormány Szegednek, ebből egyedül az önkormányzatnak 70,9 milliárdot.

Felhívta a figyelmet, hogy ez az összeg magasabb mint ami 2010 és 2018 között volt összesen. Hozzátette, mindezek ellenére a baloldali média azt állítja, hogy a kormány nem segíti Szegedet.

Tápai szerint valójában az önkormányzat sarcolja a szegedieket. Példaként említette, hogy az egyik szegedi vállalkozásnak 2020 februárig visszamenőleg be kell fizetne az esővízadót.  

A képviselő úgy véli, ha a veszélyhelyzetben egy visszamenőleges hatályú költség megjelenik egy vállalkozás gazdálkodásában, az több mint probléma.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, számos intézkedést javasoltak az önkormányzatnak a vállalkozások megsegítésére.

Tápai azt javasolja, hogy az önkormányzat a bérleti díj megemelése nélkül duplázza meg azokat a területeket, ahová a vállalkozások teraszokat helyezhetnek ki az újranyitást követően. Véleménye szerint ez elősegítené a nagyobb forgalmat, másrészt biztosítaná azt a távolságot, ami az egészség megőrzése érdekében szükséges.

Hozzátette, ha az önkormányzat nem akarja elengedni, akkor biztosítson egy későbbi ütemezést a vállalkozások részére, amit később, a gazdaság újraindításakor lehet törleszteni.

Azt szeretnénk, hogy legyen végre tiszta víz a pohárban Szeged gazdálkodását illetően

– zárta gondolatait a képviselő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.