Politika

Be sem jutna az országgyűlésbe az MSZP, az LMP és a Párbeszéd egy új kutatás szerint

Be sem jutna az országgyűlésbe az MSZP, az LMP és a Párbeszéd egy új kutatás szerint

2021. március 27., szombat
Be sem jutna az országgyűlésbe az MSZP, az LMP és a Párbeszéd egy új kutatás szerint

Először közölt országos politikai közvélemény-kutatást a Civitas Intézet nevű tanácsadó cég, amelyet Kész Zoltán, volt független parlamenti képviselő vezet. (Kész 2015 februárjában többek között a DK-Együtt-MSZP támogatásával győzött a veszprémi időközi választáson, és emiatt 2018-ig a Fidesz elvesztette a kétharmados parlamenti többségét. Kész a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja is.) A kutatást a 444 szemlézte.

Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatási eredményekhez képest a Civitas magabiztosabb Fidesz-fölényt mért, illetve szerintük nem a DK, hanem a Jobbik jelenleg az ellenzék legerősebb pártja. A 2018-as választás idején is a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt, de utána látványosan visszaestek. 

A Civitas felmérése március 5.-11. között készült, 1007 ember megkérdezésével, a kutatók szerint a hibahatár +/-3,2 százalék lehet. 

Egyértelműen vezet a Fidesz

Egy mostani választáson részvételüket biztosra ígérők (a válaszadók 71%-a) közül

  • 54% szavazna a Fidesz-KDNP-re,
  • 40% pedig az ellenzéki összefogás hat pártjának valamelyikére, illetve kizárólag akkor szavazna, ha ezek a pártok tényleg összefognak (2%),
  • 3%-ot kapna a Mi Hazánk, 
  • 2%-ot a Kétfarkú Kutya Párt,
  • 1%-ot az összes többi párt együttvéve.

Ez alapján a Fidesz-KDNP simán nyerne, és az összefogásban résztvevő ellenzéki pártokon kívül más nem jutna be a parlamentbe – írja a 444.

Az előválasztásra készülő ellenzéki pártok népszerűsége az összes, szavazáson részt venni szándékozó között így oszlik meg:

  • Jobbik: 14%,
  • DK: 9%,
  • Momentum: 9%,
  • MSZP: 3%,
  • LMP: 2%,
  • Párbeszéd: 1%.

Ez azt jelenti, hogy ha külön-külön indulnának, akkor csak a Jobbik, a DK és a Momentum jutna be a parlamentbe.

A Fidesz 47%-nak szimpatikus, vagy inkább szimpatikus, míg az ellenzéki pártok közül a Jobbikot tartják a legtöbben szimpatikusnak, 28% sorolta ide a pártot. A Momentumot 24%, az LMP-t és a DK-t egyaránt 21% sorolta a szimpatikus pártok közé, a többiek elfogadottsága 20% alatt van. 

Jakab a legnépszerűbb ellenzéki jelölt

A felmérésben az ellenzéki szavazókat megkérdezték, hogy kire szavaznának a miniszterelnök-jelöltségről szóló előválasztáson. A sorrend így alakult:

  • 27% Jakab Péterre (Jobbik, már bejelentette az indulási szándékát);
  • 23% Karácsony Gergelyre (Párbeszéd, talán MSZP is, nem jelezte indulási szándékát);
  • 15% Dobrev Klárára (DK, nem jelezte indulási szándékát);
  • 11% Márki-Zay Péterre (független, már bejelentette az indulási szándékát);
  • 10% Fekete-Győr Andrásra (Momentum, már bejelentette az indulási szándékát);
  • 2% Pálinkás Józsefre (Új Világ Néppárt, már bejelentette az indulási szándékát).

Az ellenzéki szavazók 12%-a nem tud dönteni még közöttük, illetve egyikükre se szavazna.

A teljes kutatást itt nézheti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.