Gazdaság

Az IKV szerint emelhetnek bérleti díjat, miközben a kormány tiltja a járvány miatt!

Az IKV szerint emelhetnek bérleti díjat, miközben a kormány tiltja a járvány miatt!

2021. március 29., hétfő
Az IKV szerint emelhetnek bérleti díjat, miközben a kormány tiltja a járvány miatt!

Amint azt a SzegedMa megírta, vannak olyan szegedi vállalkozások, amelyek arról kaptak értesítést az IKV Zrt.-től, hogy az önkormányzati cég megemeli az ingatlanok bérleti díját a járványhelyzet ellenére, pedig ezt szerintük nem is lehetne. A díjemelés március 1-től hatályos, és csaknem 3 százalékos.

Emiatt a szegedi ellenzék is tilatkozott ma közleményben, mert szerintük ez a járványhelyzet miatt még inkább megsarcolása a helyi vállalkozásoknak.

Az IKV másképp látja

Cikkünk megjelenése után az önkormányzati cég a következő álláspontját juttatta el szerkesztőségünknek.

A 603/2020. (XII.18.) Korm. rendelet szabályozza azt, hogy a bérleti díjak emelésére vonatkozó korlátozás nem vonatkozik a kormányrendelet hatályba lépését megelőzően létrejött határozatlan idejű bérleti szerződésekre, amelyben a felek megállapodtak a bérleti díjemelésről - írták.

Álláspontunk szerint a jogalkotó célja nem arra irányult, hogy a bérleti szerződésekben rögzített bérleti díjemelést megtiltsa a bérbeadó részére, hanem arra, hogy a bérbeadó szerződésmódosítással, új díjtételek bevezetésével ne vessen ki új terhet a bérlőkre


- közölte a cég.

"Társaságunk az inflációs emelés érvényesítésével a fenti hivatkozott kormányrendelet szabályozása alapján járt el, semmilyen jogszabályi rendelkezést nem szegett meg" - állítják.

A kormányrendelet egyértelmű: nem lehet emelni

Arról a cég nem írt semmit, hogy még decemberben megjelent a kormány 609/2020-as rendelete „a veszélyhelyzet ideje alatt az állami és önkormányzati bérleti szerződésekre vonatkozó eltérő szabályokról”. Ebben pedig az olvasható, hogy

a hatálybalépéstől kezdve az önkormányzatok a veszélyhelyzet megszűnéséig nem bonthatnak fel bérleti szerződéseket, illetve bérleti díjat sem emelhetnek saját tulajdonú ingatlanjaikban.

Ez a rendelet pedig most is hatályos.

A rendelet szerint a veszélyhelyzet megszűnését követő kilencvenedik napig a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően az állami vagy önkormányzati tulajdonú helyiség tekintetében fennálló bérleti szerződés tartalma nem módosítható úgy, hogy az a bérleti díj megemelését eredményezze.

Ez a rendelet február 8-ig volt hatályos, akkor a kormány saját hatáskörben 15 nappal meghosszabbította, majd kétharmados többséggel megszavazták a parlamentben is a hosszabbítást, ami még most is érvényes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.