Sport

Az ETO FC Győr vezetőedzője lett Dobos Barna

Az ETO FC Győr vezetőedzője lett Dobos Barna

2021. március 23., kedd
Az ETO FC Győr vezetőedzője lett Dobos Barna

Az ETO honlapjának beszámolója alapján Dobos Barna legfőbb feladata, hogy a 2020/2021-es szezon hátralévő kilenc mérkőzésén felmérje azt, hogy kik azok a játékosok, akikre a következő szezonban is lehet számítani, illetve megtalálja azokat a hiányposztokat, ahova a nyáron célzottan igazolhat majd az együttes.

–Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagymúltú, tradicionális klubhoz kerültem. A következő időszak feladata a csapat felmérése és a jövőévi keret összeállítása ahhoz, hogy jobb eredményt érjen el a klub, mint amit az elmúlt években sikerült – nyilatkozta a klub honlapjának az újdonsült vezetőedző.

Mint ismeretes, Dobos Barnát 2020 májusában nevezték ki a Szeged-Csanád Grosics Akadémia élére. Irányítása alatt a kék-feketék 21 bajnoki mérkőzésen, 7 győzelem mellett 4 döntetlent és 10 vereséget értek el. 2020. december 30-án közös megegyezéssel szerződést bontott vele a klub. A Szeged-Csanád GA honlapján azt írta, a vártnál gyengébb őszi szezon indokolta a szerződésbontást.

A sorsolás szeszélyének köszönhetően május 9-én korábbi csapata ellen meccselhet Dobos, ugyanis az utolsó előtti fordulóban a győriek az ETO Parkban látják vendégül a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát. Ősszel a Rába-partiak 4-0-ra nyertek a Szent Gellért Fórumban.

Kiemelt kép: ETO FC Győr

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.