Egészség

"A helyzet súlyos, csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról"!

"A helyzet súlyos, csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról"!

2021. március 22., hétfő
"A helyzet súlyos, csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról"!

Közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara elnöksége "a súlyosbodó járványhelyzet teendőiről".

"A COVID-19 betegség minden eddiginél erősebben támad.

A baj nagy, és ha nem vigyázunk, még nagyobb lesz

- írják. "A népességarányos halálozási mutatókban napok óta elsők vagyunk a világon, a kórházi osztályok túlnyomó része már COVID-osztály, az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépeken is már COVID-betegek küzdenek az életükért. A vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére" - teszik hozzá.

"A járvány legyőzése, az ország kinyitása, a negyedik hullám megelőzése az oltási program gyors, eredményes végrehajtásán múlik. Ebben kifejezetten jól állunk, de az, hogy most, a harmadik hullám csúcsán hányan kerülnek kórházba, hány honfitársunkat veszítjük el, az a korlátozó intézkedéseken és a lakosság önfegyelmén, szabálykövetésén múlik"

- szögezik le. "Ezért egyszerre kell erőltetett menetben folytatni az oltási programot és erősíteni a személyes védekezést, távolságtartást, kapcsolat-minimalizálást" - magyarázták. 

A helyzet rendkívül súlyos, ezért a Magyar Orvosi Kamara elnöksége mindenkitől azt kéri, hogy csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról. 

Kérjük a lakosságot, hogy 

  • tervezzék meg a bevásárlást, lehetőség szerint hetente maximum 1 alkalommal menjenek boltba,
  • közeledik a tavasz, az egyedül végzett kerti munka veszélytelen, de ne a barkácsáruház legyen az új pláza, ahol közösségi életünket éljük,
  • aki teheti, mellőzze a tömegközlekedési eszközöket,
  • ne látogassuk szeretteinket, ne találkozzunk barátainkkal, jelenleg ezzel vigyázunk a legjobban rájuk,
  • ne menjenek hétvégén a közkedvelt parkokba, tavakhoz, kirándulóhelyekre,
  • kerüljenek minden halasztható utazást, belföldön is,
  • idén maradjon el a húsvéti rokonlátogatás, locsolkodás, hogy jövőre is meglocsolhassuk szeretteinket.

"A találkozások csökkentése, a távolságtartás, a helyes maszkviselés és a kézmosás most emberéletek számában mérhető személyes felelősség" - írják.

"Tudjuk, hogy mindez sok lemondással jár, mindenki vágyik a szabadabb, korlátozás nélküli életre, de idő előtti lazítással ne tegyük eredménytelenné az eddigi korlátozásokat. Ma Önökön múlik, hogy az intenzív osztályokra olyan terhelés hárul-e a közeljövőben, ami már korlátozza az ellátás biztonságát" - teszik hozzá.

Kérjük a döntéshozókat, hogy

  • azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát,
  • tiltsák meg közterületen 3 főnél nagyobb beszélgető csoportok kialakulását, ez alól kivételt csak az egy háztartásban élők jelenthessenek,
  • rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását, azokban kizárólag az élelmiszerbolt és gyógyszertár tarthasson nyitva, és a közösségi tereket kizárólag a boltok megközelítésére lehessen használni.

- zárja közleményét a Magyar Orvosi Kamara elnöksége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.