Baleset

Vádat emeltek a szőregi gázolás ügyében

Vádat emeltek a szőregi gázolás ügyében

2021. február 11., csütörtök
Vádat emeltek a szőregi gázolás ügyében

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki Szeged-Szőregen részegen, bedrogozva halálos balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. A férfit halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és segítségnyújtás elmulasztása bűntettének minősített esetével vádolják.

A férfi a vádirat szerint 2019. március 30-án röviddel éjfél előtt haladt autójával Szőregen, a Szerb utcában úgy, hogy korábban szeszes italt és kábítószert fogyasztott. Az alkohol és a kábítószer együtt súlyosan rontotta a vádlott gépjárművezetésre való alkalmasságát. A férfi a megengedett sebességhatárt is jelentősen túllépte, mintegy 110-115 kilométeres óránkénti sebességgel haladt.

Nem vette észre, és fékezés nélkül elütötte a sértettet, aki egy részben az úttesten, részben az útpadkán parkoló személygépkocsi mellett állt. A baleset következtében a fiatal nő a helyszínen meghalt. Holttestét az elütés helyétől mintegy 30 méterre találták meg.

A vádlott továbbhajtott, majd otthonában megpróbálta a balesetben megrongálódott gépkocsit elrejteni. A férfi a gépjárművezetésre egyébként egészségügyi szempontból alkalmatlan.

Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, akkor a bíróság hat év börtönbüntetést szabjon ki rá, és ugyanilyen időre tiltsa el a közúti járművezetéstől - tudatta a csoportvezető ügyész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.