Egészség

Kiderült, hogy miért fertőzőbb a koronavírus brit mutációja

Kiderült, hogy miért fertőzőbb a koronavírus brit mutációja

2021. február 13., szombat
Kiderült, hogy miért fertőzőbb a koronavírus brit mutációja

A víruskutató elmondta, az új variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint az a változat, ami eddig jelen volt. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy súlyosabb tüneteket okozna - tette hozzá.

A kutató valószínűnek tartotta, hogy a brit variáns állhat az utóbb napok kedvezőtlenebb vírusadatai mögött.

Kitért arra is, a brazil és a dél-afrikai mutációkról szintén elmondható, hogy valamivel jobban terjednek, mint az eredeti változat; ezeknél azonban nagyobb változás ment végbe az úgynevezett tüskefehérjén is, ezért ellenük nem olyan hatékonyak a jelenleg forgalomban lévő oltások.

Tehát - fűzte hozzá - 5-10 százalékot le kell vonni a vakcinák eredeti variánssal szemben tapasztalt hatékonyságából.

Rusvai Miklós hangsúlyozta, a vakcinák nem a megfertőződést akadályozzák meg, hanem azt, hogy a betegség súlyossá váljon, illetve, hogy a páciens belehaljon a fertőzésbe.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.