Közélet

Kemény foglalkozás: a jégtörés napja

Kemény foglalkozás: a jégtörés napja

2021. február 24., szerda
Kemény foglalkozás: a jégtörés napja

A különös, titokzatos, évente visszatérő jelenség két nappal ezelőtt megtörtént: Üszögös Szent Péter fölszedte a csóvát.

Ennek a sejtelmes valaminek amúgy szemmel látható jele nem volt. Egyszerűen csak tudnivaló, hogy február 22-én ez mindig beteljesedik. Mert így rendeli a népi regula. De hogy mi is ez, azt minden Tisza mentén élő tudja. Vagy legalábbis tudta valamikor…

A régi időjósok szerint az apostolfejedelem, Szent Péter az ő emléknapján végképp megszünteti a fagyot. Nincs már szükség a halászok útjelző csóváira, amelyek a jég borította vízen a biztonságos irányt mutatták. És a nép nyelvén „üszögös” szent ezeket a csóvákat jelképesen fölszedi. De honnét a furcsa ragadványnév? Ez a Péter apostolt illető antiókhiai püspöki szék elfoglalására utal – szimbolikusan a keresztény egyház vezetői székébe emelésére. A Debreczeni-kódexben ez így is megjelenik: Szent Pétörnek az ű székös ünnepe. És már csak egy kis elhallás kell, s meg is van az üszögös jelző. Néhol aztán „üszögető” lesz belőle, Tura környékén például, de a legkülönösebb, meg se magyarázható névváltozat a sándorfalvi: ott egyszerűen Széklábfúró Szent Pétörnek nevezték.

Az ő emléknapja után tehát nincs többé jég. Már hogyha Mátyás nem hoz újra. Mert úgy tartja az ismert népi mondás, hogy ha a nap névadója jeget talál, töri, ám ha nem talál, csinál. Ma tehát, Mátyás napján törni aligha lehet jeget. Mert nincs. És épp ezért, mert ma biztosan sehol sem talál, jó dolgában akár csinálhat is, hogy megfeleljen a jövendölésnek. Ebben viszont részünkről némi kétkedés megengedett.

A bibliai Mátyás apostolnak persze nem a jégtörés, hanem az igehirdetés volt a mestersége. Pogány ellenségei azonban elfogták, megkövezték, aztán bárddal lefejezték. A bárd nem csupán halálának jelképe, de ez a szerszáma is a fontos hivatáshoz, a jégtöréshez, ami cseppet sem egyszerű dolog. Ahogy Tamási Áron Jégtörő Mátyás című mesés regényében Mózsi bácsi mondja: kemény foglalkozás az. Bizony. De mennyire!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.