/

Jobbik(?)

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A baloldali koalíció talán legérdekesebb szereplője a Jobbik, hiszen úgy vélem, hogy az újkori magyar történelemben egyetlen politikai erő sem fordult akkorát, mint ők. A bő 20%-on mozgó nemzeti radikális párt sikeresen leküzdötte magát egy nagyjából 6%-on mozgó baloldali, minden önállóságát elvesztett párttá.

Mindig is botrányok övezték a párt működését, hiszen ha visszagondolunk a Magyar Gárdára, romákat félemlített meg felvonulásaikkal. Vagy Vona Gábor volt pártelnök iszlámpárti felszólalásai is sokaknál nemtetszést váltottak ki. „Csak az Iszlám mentheti meg a világot”, „Még idén levélben fogok fordulni Mahmud Ahmadinezsádhoz (volt iráni elnök) és a választás napján nem az AVH, hanem az Iráni Forradalmi Gárda fog az utcákon grasszálni”. Hát, ez azért elég erős volt.

Minden tiszteletem a Sepah Pasdarané, hiszen hősiesen harcoltak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában, ám a Tisza-parton és a Virág cukrászda előtt inkább szép szegedi lányok grasszáljanak és ne szakállas, fegyveres iráni gárdisták. Bár Vona azt is gondolhatta, ha Ferenc József császár és Rákosi Mátyás az oroszokat hívta be a szabadságharc leverésére, akkor ideje valami újat kigondolni. A nagy törés akkor történt, amikor a Jobbik nem szavazta meg a migránsok betelepítése elleni törvényt, illetve az alkotmány módosítását.

Vona Gábor azóta visszavonult a politikai életből, ám a Jobbik ettől csak Rosszabbik lett. Jakab Péter alatt a párt beleolvadt a gyurcsányista koalícióba, ami nemcsak komoly presztízsvesztéssel járt, hanem szavazók tízezrei morzsolódtak le és vidéki alapszervezetek oszlatták fel magukat. Az új pártelnök pedig a „néppártosodás” folytatása mellett a botránypolitizálásáról lett hírhedt.

„Isten bizony, ennyi bűnöző előtt még életemben nem beszéltem”. Ismerős? Ezek voltak Jakab Péter első szavai a parlamentben, miután 2018-ban országgyűlési képviselő lett. Remek bemutatkozás volt és persze azóta sem hazudtolta meg magát.  Egy évvel később már azzal vádolta a Fidesz–KDNP-koalíciót, hogy száraztésztával vásárolják meg a szavazókat. Valószínűleg ekkor kezdte gasztroblogger karrierjét, ami abban csúcsosodott ki, hogy kis híján egy zsák krumplit vágott Orbán Viktorhoz, mert szerinte az elbukott szerencsi választásnak is az volt az oka, hogy a kormánypártok krumpliért vették meg a szavazatokat. Soha nem a hibás politika, vagy a rossz jelölt (Bíró László) a vereség oka, hanem az élelmiszerek. Logikus. Ám olyan is volt, hogy nemes egyszerűséggel beleült miniszterelnök úr parlamenti székébe. Amikor Kövér László egy alkalommal rendre intette deviáns viselkedése miatt, Jakab elvtársnak nevezte a házelnököt. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy már 5,7 millió forint bírságot vontak le képviselői fizetéséből. A párt zsugorodását Jakab agresszióval próbálja kompenzálni, ám ezzel még többet árt a Jobbik maradványának.

“Biztosan ismeri a Gyalog galopp című filmbohózatot, amelyben a kezét-lábát vesztett lovag fogadkozik a harc folytatásáról. Ön engem erre a fekete lovagra emlékeztet” – reagált Orbán Viktor Jakab egyik kirohanására. Jogos az élcelődés, hiszen a Jobbik hétről hétre zsugorodik. Én azonban inkább Gyurcsány Ferenc reakciójára leszek kíváncsi, amikor Jakab Péter bejelenti, hogy indul a miniszterelnöki posztért.

Georg Spöttle

Előző sztori

GAZ ÉS SZEMÉT: Nehéz elhinni, hogy itt piac lesz pár hét múlva

Következő sztori

Felrobbant egy gázpalack Magyarcsanádon

Legutóbbi hasonló cikkek