Krimi

Drogdílerek kezén kattant a bilincs Vásárhelyen

Drogdílerek kezén kattant a bilincs Vásárhelyen

2021. február 4., csütörtök
Drogdílerek kezén kattant a bilincs Vásárhelyen

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 21 éves M. Sándor a város több pontján - többek között egy közintézmény előtt - árult ismerőseinek amfetamint. Társa, a 29 éves T. Péter pedig marihuánát értékesített több fogyasztó számára.

A gyanúsítottak hónapokon keresztül folytatták illegális tevékenységüket. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében február 2-án délután tartottak kutatást a helybeli férfiak lakóhelyein.

Ennek során kábítószergyanús anyagot, és azok értékesítéséből származó készpénzt, valamint két személygépkocsit foglaltak le. A járőrök a férfiakat a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük - őrizetbe vételük mellett – kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték letartóztatásukat is. A rendőrök továbbá több fogyasztót is beazonosítottak, velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.