A csoportelső ellen folytatná jó szériáját a MOL-Pick Szeged

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sorozatban negyedik győzelmére készül a MOL-Pick Szeged a kézilabda-Bajnokok Ligája A csoportjában. Juan Carlos Pastor együttese csütörtökön 18.45-kor a csoportelső Vive Kielcét fogadja az Újszegedi Sportcsarnokban.

Jó sorozatban várhatja soron következő mérkőzését a Tisza-parti együttes, ugyanis zsinórban háromszor nyertek a BL-ben, ráadásul két történelmi sikert könyvelhettek el, ugyanis a Porto elleni volt a századik győzelmük a legrangosabb európai kupasorozatban, majd azt követően fennállásuk során először tudtak nyerni Szkopjéban. A széria ezután sem szakadt meg, hiszen hazai pályán is sikerült két vállra fektetni a Vardart.

A lengyel rekordbajnok kedden 37-26-ra kikapott a PSG otthonában, így amellett, hogy fáradtabbak, nem túl jó szájízzel várhatják a találkozót.

A két együttes szeptemberi összecsapását 26-23-ra a Kielce nyerte, így van miért visszavágniuk Bánhidi Bencééknek. A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti.

A MOL-Pick Szeged a Kielce ellni mérkőzést követően vasárnap a Flensburgot látja vendégül a Bajnokok Ligájában.

Előző sztori

Elkészültek a makói fürdői új látványtervei

Videó!
Következő sztori

Erős köhögéssel legyőzhetjük a koronavírust!

Legutóbbi hasonló cikkek