Visszatért a győztes útra a Szedeák

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Falco elleni hazai vereséget követően  96-75-re legyőzte a tabella utolsó előtti helyén álló Kaposvári KK-t a Naturtex-SZTE-Szedeák a férfi kosárlabda NB I. A csoport 19. fordulójában.

A Somogy megyeiek jobb szájízzel várhatták a találkozót, ugyanis az előző fordulóban két ponttal legyőzték a Sopron csapatát, ugyanakkor a szegediek számára bizakodásra adhatott okot, hogy a Kaposvár elleni őszi mérkőzést 64-51-re megnyerték.

A Tisza-partiak lendületesebben kezdték a találkozót és már az első negyed derekánál kilencpontos előnyre tettek szert (15-6), így a vendégek mestere időt kért. Ezt követően két minutummal a játékrész vége előtt beérte ellenfelét a somogyi együttes (20-20), ekkor azonban Brown egy, majd Govens két triplát dobott, így az első tíz perc 29-22-es Szedeák vezetéssel zárult.

A második negyedet ugyan jobban kezdte a Kaposvár, de mielőtt hat ponton belülre férkőzhetett volna a vendég együttes Keller Iván tripláját Govens ragyogó betörése követte. A Szedeák lendületét a vendégek időkérése sem törte meg, Brown sikeres betörése után a büntetőt is értékesítette, majd Kerpel-Fronius Gáspár is megcsillogtatta erényeit, így a játékrész felénél már tizenhat ponttal vezetett a házigazda, a félidőben pedig 55-39 állt az eredményjelzőn.

A második félidő pár perces csúszással kezdődött, mert az egyik háló javításra szorult

A fordulást követően hiába igyekezett, nem tudott jelentősen lefaragni a hátrányából a vendég alakulat, igaz, Milisavljevics második sikeres triplájára Szekulovics-mester időkéréssel reagált, ekkor 63-49 volt az állás. Három perccel a negyed vége előtt pályára lépett a Kaposvárban a szegedi nevelésű Révész Ádám. Brown két jó büntetője egy viszonylag hosszú gólcsendet tört meg hazai oldalon, majd az amerikai bedobó egy sikeres középtávolival vétette észre magát. A harmadik negyed Brown újabb két sikeres büntetőjével zárult, így az utolsó felvonás előtt 71-52-re vezetett a vendéglátó.

Az utolsó negyed elején Brown, Dzeletovics, majd Kerpel-Fronius Gáspár is eredményes volt közelről, míg a túloldalon az első két percben csak Révész köszönt be.  Hat és fél perccel a vége előtt a szívükhöz kaphattak a szegediek, ugyanis Kerpel-Fronius Gáspár Bakival ütközött és lennmaradt, de szerencsére a csapatkapitány folytatni tudta a játékot. Olasz Ádám sikeres közelije után a büntetőt is értékesítette, majd Keller triplája ugrasztotta talpra a hazai kispadot. A hajrában is Szedeák akarata érvényesült, a végeredmény teljesen megérdemelt 96-75-ös hazai siker. 

A szegediek legeredményesebb játékosa Dzeletovics volt, aki 22 pontot dobott, tőle csak eggyel maradt el Zach Brown, de Govens is 19 ponttal zárt.

A Naturtex-SZTE-Szedeák legközelebb január 23-án, a Pécs otthonában lép pályára.

Férfi kosárlabda NB I. A csoport 19.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Kaposvári KK 96-75 (29-22, 26-17, 16-13, 25-23)
Újszegedi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Benczur T., Praksch P., Pozsonyi L.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 9/3, Govens 19/15, Brown 21/3, Dzseletovics 22/3, Dickey 6. Cserék: Polányi -, Balogh -, Kerpel-Fronius B. -, Mayer 2, Keller I. 12/6, Olasz 5. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Kaposvári KK: Curry 13/3, Krnjajski 8, Rivers 13/3, Hendlein 4/3, Jukic 16. Cserék: Miliszavljevics 14/12, Bogdán 2, Baki 2, Révész 3. Vezetőedző: Nikola Lazics.

Kiemelt képünk archív.

Előző sztori

Csökken a fegyelem Makón (is)

Következő sztori

Hozta a kötelezőt a magyar válogatott a világbajnokságon

Legutóbbi hasonló cikkek