Gazdaság

Hiányszakmát tanuló diákok végeznek Szegeden

Hiányszakmát tanuló diákok végeznek Szegeden

2021. január 29., péntek
Hiányszakmát tanuló diákok végeznek Szegeden

Idén fejezi be tanulmányait annak a szakképzési programnak az első évfolyama, amelyet a Gál Ferenc Egyetem szegedi tagintézménye és az építőipar egyik meghatározó hazai szereplője, a KÉSZ Csoport indított. Az együttműködés keretében három éve indult el Szegeden a képzés, amelynek jelentkezői olyan hazai, építőipari hiányszakmákat tanulhatnak, mint az épületgépész technikus, hegesztő, villanyszerelő, épület- és szerkezetlakatos, hűtő- és szellőzés-rendszerszerelő, víz- és csatornarendszer- szerelő, központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő és szerkezetépítő- és szerelő.

A gyakorlatorientált ingyenes szakmai képzésre a diákok az általános iskola elvégzése után, valamint felnőttek is jelentkezhetnek. Az oktatás során valós szaktudást szerezhetnek a tanulók, hiszen már a tanulmányaik alatt különböző projektekben vehetnek részt. A KÉSZ Csoport szakmai felügyeletével a legmodernebb környezetben, profi szakemberek támogatásával ismerhetik meg választott szakmájukat a diákok. A képzés résztvevői munkalehetőséget is kaphatnak majd a cégcsoport szegedi üzemeiben, kecskeméti acélszerkezet-gyárában vagy az országszerte zajló projektjei keretében.

A GFE és a KÉSZ Csoport együttműködése olyan egyedülálló konstrukciói a hazai szakképzésben, amely csak Szegeden működik. Azt a fenntartói modellt erősíti, amelyben a piaci szektor működtetőként van jelen az intézmény fenntartásában, míg az egyetem biztosítja az igazgatási, gazdálkodási profil mellett azt a szellemiséget, amit a Gál Ferenc Egyetem küldetésként képvisel az általa fenntartott szakképzési intézmény rendszerében Békésen, a székhelyintézményben, valamint szegedi és budapesti tagintézményeiben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.