Felkészültek a nehézségekre Makón


Farkas Éva Erzsébet polgármester szerint egy úgynevezett likviditási tervet dolgoztak ki, amelyből kiderül, hogy március 31-ig közel 1 milliárd forintos keretösszeg áll a város rendelkezésére.
A polgármester hozzátette: a 2021-es költségvetés pontos kialakítása még folyamatban van, de az már bizonyos, hogy több adóbevétel esetében is lesz kiesés, ahogy tavaly is volt. 2020-ban például nem számolhattak a 60 milliós gépjárműadóval, illetve 200 millióval kevesebb helyi iparűzési adó folyt be az önkormányzat kasszájába, és az idegenforgalmi adó is 18 millió forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.