Vélemény

Hazugságokat terjesztenek a SzegedMa főszerkesztőjéről Szegeden (is)!

Hazugságokat terjesztenek a SzegedMa főszerkesztőjéről Szegeden (is)!

2021. január 12., kedd
Hazugságokat terjesztenek a SzegedMa főszerkesztőjéről Szegeden (is)!

Diadalittasan számolt be a szegedi városháza lapja arról, hogy elítélték a SzegedMa főszerkesztőjét rágalmazásért, mert egy hamisított levelet közölt le Szabó Sándor MSZP országgyűlési képviselőről még 2017-ben.

Az igazság az, hogy az ügynek egyáltalán nincs vége. Felülvizsgálati kérelemmel fordult ugyanis a Kúriához Kapitány Gergely, mert

a szegedi bíróság megállapította és le is írta, hogy nem ő volt a kifogásolt időszakban a SzegedMa főszerkesztője, így értelemszerűen nem is tudott dönteni semmiben!

Legfőképpen abban nem, hogy egy „hamisított levelet” közöljön le a lap, amiről egyébként percekkel a közlés után

a SzegedMa maga állapította meg frissítésben, hogy hamisnak tűnik, részletesen kielemezve és bemutatva, hogy miért.

Azt, hogy Szegeden a nyilvánvaló tények ellenére elmarasztaló ítélet születhet egy nem városházabarát újságíróval szemben, egyáltalán nem meglepetés, erre számítani is lehetett, mivel akadt ilyen gyakorlat már bőven korábban is. Sőt, ennél cudarabb ítéletek is születtek már a szegedi bíróságon, aminek meg is lett az eredménye nem régen: bírókat cseréltek le, helyeztek át.

Schiffer András, az LMP egykori vezetője sem véletlenül nyilatkozta a szegedi bírói gyakorlatot és összefonódásokat feltáró tényekről, hogy "a rendszerváltás óta ez a legsúlyosabb botrány, ami a bírói szervezetet érinti".

Bízom abban, hogy az egyértelmű, iratokkal, szerződésekkel is bizonyított álláspontomat a Kúria elfogadja, és megsemmisíti ezt a kétes, nyilvánvalóan politikai célzatú bírósági rendelkezést

- fogalmazott Kapitány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.