Egy ember az életfájdalomban, a világjárványban, és A Halál pitvarában

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amikor azon a januári reggelen, nyolc óra tájban Reiss doktorkisasszony a betegnek kámfor- és koffein injekciókat adott be, talán már nem is remélte a jobbulást. De hát a kötelesség… A reménnyel szemben ott volt a számos pontba szedett súlyos kórelőzmény: egész sor önmagában is végzetes betegség. Na meg a sokéves, évtizedes önégető élet. Az éjszakázás. Az alkohol. A két pakli cigaretta naponta. A hajszolt örömök, s ami néha vele jár: a kor szemérmes nyelvén a vénuszi betegség, nyers-egyszerűen a bujakór.

De nem, nem csak ezek tették kritikussá az állapotát. A háborús évek reménytelenségérzete ugyancsak gyilkos erő volt. A szorongással, lázzal és Veronál-kúrákkal telt idő Csucsán. Aztán a végső erejét felőrlő utazás Pestre. És közben a világjárvány, a spanyolnátha újra támadott. Az egész fővárost birtokba vette. Beteg lett ő is. És körötte mindenki. Csinszka is, a Nagymama is. Meg a szolgálólány, Vonyica. Aztán nagy nehezen mindenki fölépült. Csak ő nem. Egy „ócska konflisban” vitték a Liget szanatóriumba.

Azon a végzetes éjszakán a láza egy tized híján 40 fok. Nehezen alszik. Pál Márta nővér van mellette, aki reggel nyolckor felfigyel arra, hogy a beteg zihálva szedi a levegőt. A kérdésre, hogy fáj-e valami, válaszolni nem tud. Szó többé már nem hangzik el. A nővér nem meri magára hagyni, hangos tapssal riaszt. Jön a segítség, Reiss doktorkisasszony.

Negyed kilencig tart ki még a beteg. És akkor már „A Halál pitvarában” van, ahogy az ilyen címet viselő versében megírta.

Istenem, Halál, te tudod,
Hogy tőlem elmultak a bálok,
Lakodalmak és hős murik:
Pitvarodban állok.

(…)

Nem lehet az rossz valaki,
Akit annyian űztek, téptek
S rosszabb úr nem lesz a Halál,
Minő volt az Élet.

Istenem, Halál, te tudod,
Hogy vérvevő, szomorú harcban
Űztem, kerestem önmagam:
Rosszat nem akartam.

A századelő kiemelkedő, ám sokszor átkozott-ostorozott költője, Ady Endre 1919. január27-én elment az örökkévalóságba. Az irodalmi öröklétbe.

Előző sztori

A holokauszt áldozataira emlékeztek a szegedi Fidesz tagjai

Következő sztori

Két kocsi karambolozott az M5-ösön Kisteleknél

Legutóbbi hasonló cikkek