/

Az egyik szegedi ALDI-nál is leadhatjuk már a használt étolajat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az ALDI és a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. közötti megállapodásnak köszönhetően mostantól már a használt étolaj visszagyűjtésére is lehetőség nyílik néhány kijelölt üzletnél. A tesztüzem 11 ALDI-nál indult el, két szegedi üzlete közül a Móravárosi körúti egységénél helyezett el étolajgyűjtőt az áruházlánc.

Az ALDI áruházlánc 2008-as magyarországi első üzletnyitása óta szelektíven gyűjti a papírt, illetve a műanyag fóliát, de a boltokban felhasznált PET-palackokat is visszaküldik a dolgozók újrahasznosításra. A vásárlók az üres üvegeket ma már az üzletek előtt elhelyezett tárolókba tehetik, az itt összegyűjtött üveghulladékot szintén újrahasznosítják. A használt elemek és elektronikai hulladékok is ingyenesen leadhatók bármelyik ALDI-ban.

Az áruházlánc együttműködik továbbá az Élelmiszerbankkal, így az üzletekben keletkező élelmiszer-felesleg emberi fogyasztásra még alkalmas része a karitatív szervezet segítségével rászorulókhoz jut el. 

A vállalat a „Mellőzni. Újrafelhasználni. Újrahasznosítani.” szlogen alatt futó intézkedéscsomag részeként 2025-re saját márkás termékei esetében 100%-ban újrahasznosítható csomagolóanyagot fog használni, illetve 2025-ig 15%-kal csökkenti csomagolóanyag-felhasználását.

Magyarországon mintegy 25 000 tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban, ennek mindössze nagyjából 2%-át, körülbelül 500 tonnát gyűjtenek be. A használt sütőolaj jelentős környezetterhelést jelent, hiszen a talajba jutva gátolja annak légáteresztő képességét, a kommunális hulladékba helyezve pedig nehezen lebontható anyagként keveredik a háztartási szeméttel. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a csatornahálózatba kerül, hiszen egyrészt növeli a szennyvíztisztítók terhelését, másrészt gátolja a természetes vizek autooxidációs folyamatait. Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet. A használt étolaj pedig érték, hiszen az ülepítés és dekantálás után keletkező tisztított, használt olaj gyakorlatilag 100%-ban újrahasznosítható.

Minden egyes liter begyűjtött és újrahasznosított használt étolajjal annyi felesleges szén-dioxid-kibocsátástól mentesíthető a környezetünk, mintha 90 km-rel kevesebbet autóztunk volna. A tisztított növényi olajat a Biofilter Zrt. biodízel gyártására adja át. A jelenlegi szabályozás értelmében Magyarországon 8,2%-os arányban kötelező biodízelt keverni a gázolajhoz, így tehát a lakosságtól begyűjtött étolaj közlekedési felhasználásra visszajuthat a lakossághoz, vagy a logisztikai iparág szereplőihez.

Előző sztori

Még mindig sokan nem hordanak maszkot

Következő sztori

Eltűnt egy 17 éves tömörkényi lány