A második félidőben jött a magyar henger

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Második győzelmével továbbjutott a csoportból a magyar válogatott.

Két és fél perc után a világbajnokságon első meccsét játszó Máthé Dominik szerezte a magyar válogatott első gólját, majd rögtön meg is duplázta a góljai számát. A lényegesen nagyobb játéktudást képviselő magyar válogatott könnyed játékkal a félidő felére már érett a 10 gólos előnyük. (11-2)

Bár a magyar vezetés magabiztos volt, a játék, ahogy az első meccsen is, úgy most is dadogott. A félidő második felére sort cserélt a válogatottunk-a komoly meccshiányt orvosolandó minden játékosnak igyekezett kellő játéklehetőséget adni a szakmai stáb. A félidő legjobb magyar játékosa Székely Márton volt, a kapus húsz uruguayi lövésből tizenkettőt hárított. (16-8)

Gyorsan összejött a közte tíz a második félidő elején, felpörgettük a játékunkat és a hibák ellenére is folyamatosan nőtt a magyar előny. Máthé Dominik bátor játéka mellett Bánhidi Bence is egyre jobban játékba lendült és Bodó Richárd is szép gólokat szerzett. Ez az eredményen is meglátszott, magabiztos volt a magyar vezetés. (30-14)

Élvezték a játékot a magyarok és könnyed játékkal az előnyüket is növelték.  A végére már csak azt volt a kérdés, hogy meglesz-e a harmincgólos különbség, és bár ez nem sikerült, a 44–18-as győzelem dicsérendő teljesítményt mutat. A magyar válogatott kedden a csoport első helyéért lép pályára Németország ellen, ami az első komoly mérkőzése lesz a világbajnokságon.

Gulyás István: Az öltözőben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az ilyen csapatok ellen nagyon nehéz türelmesen védekezni. Sokszor azt láttuk, hogy elveszítettük a türelmünket. Támadásban sokkal több keresztmozgást kértünk, mert akkor az ellenfél elveszíti a fonalat, könnyű gólokat tudunk lőni, és tudunk gyakorolni a jövőre nézve is egy kicsit. Azt is kértük a játékosoktól, hogy fussanak nagyon sokat, próbáljunk minél nagyobb tempót diktálni. Látszott, hogy egy kicsit előreléptünk, jobb volt a játékunk tempója, bár az uruguayiak próbálták lassítani. Ennek ellenére voltak jó periódusaink, amelyekre lehet építeni.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT (GÍZA)

MAGYARORSZÁG–URUGUAY 44–18 (16–8)
Gíza, zárt kapuk mögött. V: Kolahduzan, Muszavian (irániak)
MAGYARORSZÁG: SZÉKELY M. – Lékai 4, MÁTHÉ D. 8 (1), Sipos A., Bánhidi 3, BODÓ 4, Bóka 4. Csere: BORBÉLY Á. (kapus), Rodríguez P. 3, Hanusz 1, ifj. Rosta M. 4, GYŐRI M. 5 (1), Szita 1, Ancsin 4, Hornyák P. 1, Sunajko S. 2. Szövetségi kapitány: Gulyás István
URUGUAY: F. González – Goyoaga 1, Cancio 1, Botejara 2, Chaparro 1, Velazco 2, Rubbo 1. Csere: Viera (kapus) 1, Listón, Fabra 1 (1), MORANDEIRA 4, De Agrela 3, Rostagno 1, Méndez, Vecino. Szövetségi kapitány: Jorge Botejara
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–0. 12. p.: 7–2. 18. p.: 11–4. 23. p.: 12–5. 36. p.: 20–10. 43. p.: 29–12. 49. p.: 32–15. 55. p.: 39–17
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1

EZ A CSÚCS

A magyar válogatott megdöntötte saját világbajnoki gólcsúcsát, a rekordot eddig az ausztrálok elleni 2013-as mérkőzés 43-13-as végeredménye jelentette.

Előző sztori

Összeütközött két kocsi Szegeden

Következő sztori

Új kategóriával bővül a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

Legutóbbi hasonló cikkek