Közélet

Tavasszal folytatódhatnak a Keresztpont Esték

Tavasszal folytatódhatnak a Keresztpont Esték

2020. december 9., szerda
Tavasszal folytatódhatnak a Keresztpont Esték

Keresztpont Esték

– A Keresztpont Esték egy teljes egészében általunk szervezett előadás-sorozat, amelynek keretein belül olyan ismert hazai szakembereket hívunk meg, akiknek az értékrendje, látásmódja megegyezik az egyesület által közvetíteni kívánt értékekkel – világosított fel Czagány Gábor.

Hangsúlyozta, ezen előadások elsősorban önismereti, lélektani, illetve társadalmi kérdéseket boncolgatnak.


– A Keresztpont esték révén Szeged városát szeretnénk megszólítani, lehetőséget teremteni az egymással és új látásmódokkal való találkozásra, az egymás által való fejlődésre – fogalmazott.

Elmondta, eddig összesen öt Keresztpont Estét szerveztek meg. Pál Feri atya tavaly októberben „Fordulat, a változás kulcsa”, Bagdy Emőke idén januárban „Önismeret–Önfejlesztés–Önmegvalósítás” címmel tartott előadást, illetve Csóka Dávid és Csóka- Czakó Anikó „A fejlődés művészete” témájában adott elő a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjának kongresszusi termében, több mint 600 fős közönség előtt. Az őszi időszakban Kádár Annamária és Bedő Imre vendégeskedett a rendezvény keretein belül – tudatta Czagány.

Kiemelte, a tervek szerint a programsorozat tavasszal folytatódna, havi rendszerességgel lennének előadások.

Mi az a Keresztpont?

A Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet 13 éve működik Szegeden. Ez idő alatt széles körű szolgálatot végzett és innovatív kezdeményezéseket indított el.

2017 elején a magyar kormány egy egyszeri, 300 millió forintos támogatást adott a Református Ifjúsági Központ és Egyetemi Kollégium megépítésére.

Szintén 2017-ben megalakult a Keresztpont Egyesület, ami egy olyan öntevékeny csoport, amely a projekttel kapcsolatos kezdeményezéseket fogja össze, illetve annak financiális ügyeit kezeli.

2019 szeptemberében elindult a Keresztpont program, amely három alappilléren nyugszik: a Keresztpont Estéken, a felnőtté válás programon, illetve a Fair Trade program népszerűsítésén.

A tervek szerint 2021 novemberében megnyílik a Keresztpont Közösségi Központ is, Közép-Európa első Fair Trade kávézójával, három közösség lelki otthonával, valamint néhány kollégiumi szobával.

Felnőtté válás program

A Keresztpont Egyesület számára kiemelten fontos a fiatalok megszólítása, ennek érdekében létrehoztak egy egyetemi kurzust és később egy interaktív kiállítást, rajtuk keresztül olyan csatornákat sikerült megnyitni, amelyekkel lehetséges hatni a fiatalokra. Ezekkel a módszerekkel immáron több ezer ember esetében adhatnak impulzusokat a felelősségteljes és átgondolt életvezetésről.

– Kurzusunk 30 fős létszámára rendszeres az 5-6-szoros túljelentkezés, így sajnálatos módon nem tudjuk betölteni azt az igényt, amely a fiatalokban e téma iránt mutatkozik. Ez az az ok, ami miatt kapacitásbővítésben kell gondolkodnunk. Ez megvalósulhat az órák, a foglalkozások számának bővítésével, de egyúttal az online eszközök bevezetésével is – ecsetelte az egyesületi elnök.

Méltányos kereskedelem

A Keresztpont Egyesület egyik kiemelt küldetése a Fair Trade, azaz a méltányos kereskedelem népszerűsítése. Ennek érdekében célként határozták meg egy komplex Fair Trade-et népszerűsítő rendszer felépítését, amely iskolákban, interaktív napokon, valamint fesztiválokon ismertetné meg a rendszer lényegét.

Szintén a célok között szerepel egy kávézó megnyitása Szegeden, amely adott esetben egy hálózat alapja lehet Magyarországon, valamint a Kárpát-medencében. A kávézóhoz egy sarok is tartozna, amely bemutatná a méltányos kereskedelmi és helyi termelői termékeket, amelyek az egyesület webshopjából elérhetők.

Czagány elárulta, a program népszerűsítése érdekében figyelemfelhívó futást szerveznek május második szombatján, a Fair Trade világnapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.