Egyetem

Mészárlás volt: szegedi kutatók is vizsgálják a mohácsi csata tömegsírjait

Mészárlás volt: szegedi kutatók is vizsgálják a mohácsi csata tömegsírjait

2020. december 9., szerda
Mészárlás volt: szegedi kutatók is vizsgálják a mohácsi csata tömegsírjait

A Mohácsi Nemzeti Történeti Emlékhely területén található, hármas számú tömegsír feltárását nyáron kezdték el a Janus Pannonius Múzeum szakemberei, a munkálatokba szeptemberben bekapcsolódtak az SZTE Embertani Tanszékének antropológusai is.

A jelenleg ismert öt mohácsi tömegsír közöl a hármas számú a legkisebb, mintegy 15 négyzetméteres. A csontmaradványok azonosítása óriási szakmai kihívást jelent az antropológusok számára - hangsúlyozta Pálfi György tanszékvezető.

A tömegsír 1976-os vizsgálata során a szakemberek úgy becsülték, mintegy 130 embert temethettek itt el. A december 2-án befejeződött helyszíni munkák alapján a szakember azonban azt valószínűsíti, ennél lényegesen több, háromszáz körüli csontváz lehet a sírban. Ebből százhúszat már kiemeltek, további nyolcvanat pedig a helyszínen szemrevételeztek. Az összegyűjtött adatok szerint az elhunytak 90 százaléka ifjú vagy viszonylag fiatal felnőtt, 18-40 éves férfi, kisebb részük 14-16 éves fiú volt, de temettek a tömegsírba egy-két kamaszt, idősebb férfit, valamint feltehetően néhány nőt is.

A kutató kifejtette, bár csak a maradványok felének kiemelésénél járnak, az egyértelműen látszik, hogy barbár mészárlás történhetett, lenyakazott emberek tömegsírjáról van szó. Rengeteg olyan esetet azonosítottak, amikor a vágásnyomból egyértelmű, hogy a letérdeltetett, lehajtott fejű embert hátulról ölték meg, nyakazással. Arra, hogy a mohácsi csata után több mint kétezer hadifoglyot végeztek ki, I. Szulejmán archívumában is találtak írásos adatokat.

A vizsgálatok a csata pontos helyének meghatározásához is hozzájárulhatnak. Az egyik kivégzett áldozat gerincoszlopa mellett találtak egy, a kor jellegzetes puskagolyó-méreténél kisebb lövedéket. A feltételezések szerint a csontváz egy olyan hadifogolyé, aki a mohácsi csatában az oldalán megsebesült, de sérülése nem volt halálos, ám később kivégezték, és bedobták a tömegsírba. Az emlékhelytől 4-5 kilométerre lévő Majs község határában nagy mennyiségű puskagolyó, fegyvertöredék és rengeteg lópatkó került elő fémkereséssel. A körülbelül 250 lövedék közül csaknem 170 az áldozatban találthoz hasonló, 10-15 milliméteres, kis méretű puskagolyó.

A tömegsír antropológiai vizsgálata tavasszal folytatódhat. A tanszékvezető bízik benne, egy vagy több PhD-hallgató doktori témájaként választja a munkát. A maradványok kiemelésével 3-4 hónap alatt végezhetnek, a leletek laboratóriumi feldolgozása - melyet a Természettudományi Múzeummal és az SZTE több tanszékével közösen végeznek - évekig tarthat. Ez idő alatt antropológiai és szükség esetén genetikai módszerekkel megtörténhet az egyes áldozatok maradványainak elkülönítése, de a radiológiai és genetikai elemzéseken át eljuthatnak az arcrekonstrukcióig is. A legfontosabb cél, hogy a megalázó módon eltemetett mártírok maradványait a mohácsi csata 500. évfordulójára szétválogassák, majd egyéni sírokba temethessék - hangsúlyozta Pálfi György.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.