Nézze meg az új szegedi sportuszodát belülről!

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy tűnik, tavasszal valóban megvalósul a szegediek álma.

Úgy tűnik már csak apró simítások és a próbaüzem utáni engedélyek szükségesek ahhoz, hogy sportolókat fogadjon a Tiszavirág uszoda. A Szegedi Vízilabda Egylet Facebook-oldalán megjelent fénykép legalábbis arról árulkodik, hogy célegyenesben van a beruházás. A kép alá azt írták: Hamarosan itt harcolunk, küzdünk a bajnoki pontokért.

Ime a kép:

A fedett uszoda építése évtizedes vágya volt a szegedieknek, amit most állami beruházásból sikerült megvalósítani. A Tiszavirág uszoda 16 milliárd forintos kormányzati támogatásból épül, amit az önkormányzat a Modern városok program keretén belül kötött megállapodás szerint kapott az építkezésre. Az uszodát az eredeti tervek szerint tavasszal adják át a nagyközönségnek.


Előző sztori

Nincs az a pénz, amiért Magyarország vendégül látna 34 millió migránst

Következő sztori

Összefogtak a szegediek a legendás punkzenészért

Legutóbbi hasonló cikkek