Kétmilliárdos állami támogatással fejleszt Szegeden a Florin

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Lélegeztetőgépek és a fertőtlenítőszerek területén is erősödik Magyarország önellátása, annak köszönhetően, hogy 9 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban - jelent meg a pénzügyminiszter Facebookra kedden feltöltött videója alatti bejegyzésben.

Varga Mihály a videóban elmondta, hogy az Egészségipari támogatási programot annak érdekében indították, hogy az ellátási szükségleteket ne csak külső, hanem hazai forrásból is be tudják szerezni.

A miniszter bízik abban, hogy “ezek a fejlesztések nemcsak a mostani, hanem a jövőbeni kihívásokkal szemben is megerősítenek majd bennünket.”

A programban a tervek szerint még további cégekkel fognak szerződéseket kötni, az a cél, hogy az  erre biztosított 50 milliárd forintos keretet a pályázatokkal kitöltsék. “Erre minden esélyünk megvan, mert az augusztusban indult pályázaton az érdeklődés felülmúlta az előzetes várakozásokat” – tette hozzá.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a magyar gazdaság jövőre reményeik szerint a vakcina megérkezésével visszakerül majd abba a növekedési tartományba, ahol korábban volt. A miniszter abban bízik, hogy a bővülésből az egészségipar is kiveszi majd a részét. Törekszenek arra, hogy Magyarország ellátása és esetlegesen a külpiacra lépése is biztosított legyen.

A bejegyzésben ismertették, hogy a Mould Tech Kft. 4,5 milliárd forintos beruházással lélegeztetőgépek és fertőtlenítő eszközök gyártását erősíti Zalaegerszegen, ehhez a kormány 3,5 milliárd forint támogatást nyújt.

Az FF Fémfeldolgozó Zrt. a kórházi berendezések előállítását fejleszti 650 millió forintból Mezőtúron, a támogatás mértéke 508,7 millió forintot tesz ki.

A Medicor Elektronica Zrt. 1,3 milliárd forintból új üzemet létesít Budapesten orvosi eszközök gyártására, ehhez 1,02 milliárd forintos támogatásban részesül.  

A Thermotechnika-Crown Cool Kft. 450 millió forintból légtisztító berendezéseket fejleszt Tatabányán 425,9 millió forintos támogatással.

A Florin Zrt. 2,5 milliárdos beruházásával növeli fertőtlenítőszer-kapacitását Szegeden, ehhez 1,98 milliárd forint támogatás társul a programból.

(MTI)

Előző sztori

Botka Lászlónál nincs nagyobb "feminista"

Következő sztori

Szlávik doktor szerint kerülni kell a karácsonyi összejöveteleket

Legutóbbi hasonló cikkek