Vélemény

Karácsonyi gondolatok

Karácsonyi gondolatok

2020. december 17., csütörtök
Karácsonyi gondolatok

A reggeli kávém mellől kinéztem az ablakon és azon gondolkodtam, hogy mit is írjak az e-heti cikkemben. Kilestem a ködös reggelbe, elnéztem a kis cinegéket és tengeliceket, ahogy légtornáztak a szemközti fa és a balkon korlátján lévő madáretető közt. Egyikük vidáman pattogott a karácsonyfán, amely várja, hogy feldíszítsem. A budai hegyek eltűntek a misztikus párában és a szemközti házak kéményfüstje mögött.

Furán más így, felnőtt fejjel várni a karácsonyt. Mennyivel más volt az ünnep varázsa gyermeki szívvel. Denveri barátom, Gerry küldött egy e-mailt régi fotókkal. Az egyiken egy játék pisztoly van, egy ezüstszínű Colt, amelybe szalagpatront kellett tenni és westernhőseinkhez méltón vagy száz lövést le lehetett adni. Pont olyat kaptam egyszer karácsonyra a hozzá való díszes cowboyövvel és pisztolytáskával. Boldogan rohangáltam a karácsonyfa körül és lövöldöztem a vad rézbőrűekre, akiket persze csak én láttam, de bizonyára gyermeki fürtjeimből akartak skalpot gyártani.

Na, kicsit előrerohantam, hiszen az ajándékok kicsomagolása előtt azért volt sok-sok izgalom és várakozás. Szüleim vagy nagyszüleim kicsalogattak a konyhába és rám bíztak valami apró feladatot, amivel elterelték a figyelmemet, és egyszer csak titokzatos fények ragyogtak fel a nappaliban, megéreztem a csillagszórók semmihez sem hasonlítható illatát, megszólalt egy csengettyű és én pár másodperccel ismét lekéstem a Jézuskát, akárcsak az előző években is.

Persze énekelni is kellett, amit nagyon szerettem, mivel sokkal izgalmasabbak voltak a becsomagolt ajándékok a karácsonyfa tövében. Ám előbb még a családi vacsorán is túl kellett lenni. Nagymamám a féltve őrzött, a háborút is túlélt meisseni porcelántálakban hozta be a franciasalátát és a kaszinótojást, rotyogott a halászlé, repedt a bejgli és akkor fel sem fogtam, hogy milyen csodás dolgot élek át egy szerető családban. Egyke voltam és fiú, naná, hogy a Colt és a kisautók voltak a perfekt ajándékok, sőt egyszer kaptam indián fejdíszt is és egy műanyag tomahawkot. Tudom, minden liberális genderszakértő megbolondult volna az ilyen ajándékok láttán, de a politikai korrektség helyett akkor örömet akartak szerezni a gyerkőcöknek. Másnap a szomszéd gyerekekkel dugós puskával és szalagpatronos fegyverekkel felszerelve indultunk leopárdvadászatra a havas kertben. A leopárdokat nem teljesen önszántukból játszó cirmosok fejvesztve menekültek a Jézuska által felfegyverzett csapatunk elől. Ennél csak a lejtős utcákon való szánkózás volt királyabb. Kedvenc szakaszunk a „Halálkanyar” volt, ahol brutális esésekkel oldottuk meg a fékezést, nehogy bekapcsolódjunk a főút forgalmába. A gipszet mindig büszkén viseltük és vad történeteket meséltünk hozzá. Jó volt este átfagyva hazamenni és érezni törődést és a szeretetet. Fura, hogy akkor mennyire szerettünk volna minél előbb felnőtté válni, nem is sejtettük, mit hagyunk örökre magunk mögött.

Szóval itt ülök a konyhában, nézek ki a télbe és nem tudom, mit írjak. Lehet, csak annyit fogok, hogy boldog karácsonyt!

Georg Spöttle

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.