Közélet

Hétfőn temetik az egykori fideszes frakcióvezetőt

Hétfőn temetik az egykori fideszes frakcióvezetőt

2020. december 17., csütörtök
Hétfőn temetik az egykori fideszes frakcióvezetőt

55 éves korában halt meg váratlan hirtelenséggel Szöllősi Béla. Az újszegedi temetőben helyezik örök nyugalomra december 21-én, hétfőn, 13 órakor.

Szöllősi Béla közgazdasági szakokleveles üzemmérnök, építészmérnök, jogász, közbeszerzési szakképesítésű építési műszaki ellenőr volt.

Vezetői tapasztalatokat is szerzett az IKV Zrt.-nél, ahol műszaki igazgatóként dolgozott. Pályája során számtalan szegedi, a város képét meghatározó projektben vett részt. Így például szegedi önkormányzati lakóépületek építésében, valamint a PHARE energiamegtakarítási programban.

Részt vett az Europa Nostra-díjas belvárosi palotasor felújításban is, éppúgy, mint a panelrekonstrukciós programban, valamint az újszegedi sportcsarnok rekonstrukciójában és bővítésében. Dolgozott az evezős és kajak-kenu olimpiai felkészülési központ kialakításán is. Szakmai rátermettségét a szegedi közéletben is kamatoztatta.

A szegedi közgyűlésnek három cikluson keresztül képviselő tagja, bizottsági elnök, a Fidesz képviselőcsoportjának frakcióvezetője. 1998-2010-ig meghatározó szereplője a szegedi közéletnek, a szegedi jobboldal életének. Munkáját minden területen becsülettel végezte megbízói, kollégái megelégedésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.