Közélet

Hat ország 120 zenészével készített karanténvideót a CityRocks

Hat ország 120 zenészével készített karanténvideót a CityRocks

2020. december 19., szombat
Hat ország 120 zenészével készített karanténvideót a CityRocks

2020-ban a CityRocks mindkét élő nagykoncertje elmaradt. A dunaújvárosi és kolozsvári rockzenei flashmobukat is 2021-re kellett átszervezniük – mondta Gajda Ferenc.

– Már a tavasszal gondoltunk arra, hogyha idén nem találkozhatnak a zenészbarátaink élőben, akkor virtuális térben zenéljünk együtt. Áprilisban a Queen The Show Must Go On dalát dolgoztuk fel, amiben a zenészek mellett járványügyi szakemberek, orvosok, mentősök és katasztrófavédelmi szakemberek is részt vettek. Nyáron a Fish! zenekar Gyere ki a rétre című dalával mozgattuk meg zenészeinket, a beküldött videókból pedig egy különleges VR 360 filmet készítettünk – tette hozzá a CityRocks vezetője.

A CityRocks legújabb filmjében a Linkin Park New Divide című dalát játszották hazai zenészek mellett, angol, lengyel, szlovák, német és román művészek. A videóhoz egyesek stúdió-, mások otthoni körülmények között rögzítették saját részüket.

https://www.youtube.com/watch?v=lPY-vXJdKwc&ab_channel=CITYROCKS

– A dalválasztás során arra törekedtünk, hogy egy könnyen eljátszható zeneszámot írjunk át, de fontos szempont volt az is, hogy azért a dal eljátszásához csak biztos ének- és hangszeres tudással rendelkező zenészek csatlakozzanak. Sok olyan zenészt is megkerestünk, akik különleges hangzást adtak a számhoz. Így kerültek bele zongoristák, kongások, akusztikus gitárosok is, de a videóba egy műanyag WC-csövekből készült, általunk csak plastic bazukára keresztelt eszköz is helyet kapott – mondta Révész Zsolt zenei rendező, a film vágója.

A CityRocks korábbi szegedi és kecskeméti élőkoncertjeikről készült filmeket, a CityRocks partner tartalomszolgáltatóiknak is köszönhetően már több mint 130 millióan látták világszerte.

A CityRocks 2021-re is készül már. Hamarosan kikerülnek a dunaújvárosi és kolozsvári koncertjeik végleges dallistái és oktató videói, majd elkezdődnek a zenészek jelentkezéseinek feldolgozása. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.