Gazdaság

Új helyi adót vetett ki a vásárhelyi polgármester

Új helyi adót vetett ki a vásárhelyi polgármester

2020. november 20., péntek
Új helyi adót vetett ki a vásárhelyi polgármester

Erről a veszélyhelyzet alatt egy személyben döntött Márki-Zay Péter a város csütörtöki véleményező közgyűlésén. A döntést megelőzően a polgármester a képviselők véleményét is kikérte, amely során a városvezetőt támogató képviselők igennel, a Fidesz képviselői nemmel szavaztak.

Az adó éves mértéke a szántó, kert, gyümölcsös és szőlőtermelő földterületek esetében 6 ezer forint, míg az egyéb földek esetében 3000 ezer forint hektáronként. Az új adó a polgármester számításai szerint közel 1.800 vásárhelyi polgárt érint, akiktől évente közel 80 millió adót fognak beszedni.

Márki-Zay Péter szerint az adó összességében Hódmezővásárhely külterületének mintegy 40 százalékára vonatkozik, és ennek megfelelő számítások alapján jött ki ez a 70-80 millió forintos bevétel. A polgármester amondó, hogy a négy adó közül akár ennek az egynek a bevezetése is jelentősen javítja az önkormányzat anyagi helyzetét és jövő évi lehetőségeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.