Közélet

Rengetegen panaszkodnak a szegedi közlekedésre

Rengetegen panaszkodnak a szegedi közlekedésre

2020. november 3., kedd
Rengetegen panaszkodnak a szegedi közlekedésre

Közlekedési káosz

A képviselő elmondta, a város minden pontjáról érkezik panasz a közlekedéssel kapcsolatban.

– Az újszegedi hídra való feljutás reggelente nagyon nehézkes a Torontál téri lámpák működése miatt. Az Algyői úttal kapcsolatban is sokan fejezték ki nemtetszésüket. A kerékpárosok arról panaszkodnak, hogy habár jó néhány kerékpárút létesült, azokat kivitték az autóútra, így az őszi, esős időjárásban balesetveszélyesnek érzik – számolt be Német Ferenc. Hozzátette, a tömegközlekedést is sokan szidták, amiért nem pontosak a járatok.

Megemlítette, hogy volt olyan személy, aki az IKV-ra neheztelt, amiért egy be nem fizetett vízszámla miatt fel akarták mondani a szerződését.

Emelnék a díjakat?

A képviselő arról is szót ejtett, a lakosság körében az a hír járja, hogy emelni akarnak a tömegközlekedési jegy- és bérletárakon, a parkolási díjakon, illetve az önkormányzati bérlemények négyzetméterárain. Hangsúlyozta, ezt egyelőre nem erősítette meg senki, viszont a lakosság nagy részét aggasztja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.