Kalandparkba vágyik? Közelítse meg ezt a szegedi buszmegállót!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Temesvári körúton nemrégiben ideiglenes buszmegállót alakítottak ki, amelyet esős időben különösen nehéz megközelíteni a nagy sár miatt. Erről árulkodik egyik olvasónk, Nóra története is.

A fiatal hölgy elmondása szerint kedd délután, amikor nagy nehezen átdagonyázta magát a megállót körülölelő csúszós, csatakos sártengeren, nem várt meglepetésben volt része.

– Az egyik autós jó mókának gondolta, ha padlógázzal belehajt a tócsába. Próbáltam elfordulni, de így is csurom víz lettem – panaszolta Nóra. Hozzátette, nem érti, hogy mi szükség volt feltúrni a buszmegállót, és miért egy gödör mellett alakították ki az ideiglenes várakozóhelyet.

– Ez már a második hasonló eset volt rövid időn belül. Az egy dolog, hogy nehéz megközelíteni a megállót, de még az autósok is bunkó módon hajtanak el mellette – kesergett.

Koccanás is volt már
Múlt héten két autó koccant a megálló közelében, ugyanis az egyik sofőr elsőbbséget adott a busznak, míg a másik nem vette észre és hátulról belehajtott az előtte lévő gépjárműbe, amely így a busznak is nekicsapódott.

A buszmegálló áthelyezésével kapcsolatban kérdéseket küldtünk Mihálik Edvinnek, a városrész momentumos képviselőjének. Ha válaszol frissítjük a cikket, vagy újat írunk.

Előző sztori

Döntött a parlament, februárig marad a veszélyhelyzet

Következő sztori

December 11-ig érvényesek a hatályban lévő intézkedések