Egyetem

Megszületett az SZTE új neve?

Megszületett az SZTE új neve?

2020. november 9., hétfő
Megszületett az SZTE új neve?

A Szegedi Tudományegyetem Dékáni Kollégiuma – a rektor mellett működő döntés-előkészítő testület, tagjai: rektor, kancellár, klinikai központ elnöke és a dékánok – széles körű egyetértéssel úgy döntött, hogy a Szegedi Tudományegyetem neve állandó jelzőt kap: „Szent-Györgyi Albert Egyeteme”.

A Dékáni Kollégium döntése alapján így Szent-Györgyi Albert szellemi öröksége méltóképpen kifejezésre jut.

Az Általános Orvostudományi Kar felveszi Szent-Györgyi Albert nevét, így a jövőben a „Szent-Györgyi Albert Általános Orvostudományi Kar” elnevezést alkalmazza az egyetem orvosképző kara.

Az egyetem demokratikus működése, a vélemények ütköztetése, a kompromisszum keresése ismét eredményre vezetett.

Mint arról a mai nap beszámoltunk, az egyetem hallgatói önkormányzatának közlése szerint az SZTE diákjai négy napon keresztül véleményezhetik a névváltoztatás kapcsán korábban felvetődött lehetőséget.

A hallgatói önkormányzat Orbán Viktor bejelentése miatt változtatott az esemény lebonyolításának helyszínein és időpontjain.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.