Sport

Hajrágóllal bravúr-győzelmet aratott az SZVSE

Hajrágóllal bravúr-győzelmet aratott az SZVSE

2020. november 8., vasárnap
Hajrágóllal bravúr-győzelmet aratott az SZVSE

Az első játékrészben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, jóllehet a vendégek előtt adódott egy nagy lehetőség, de Molnár kapus hárítani tudott.

A fordulást követően két nagy gólszerzési esélye is adódott a szegedieknek, de Busa fejese a kapufán csattant, majd nem sokkal később Zana közeli próbálkozásából sem született gól.

A hajrában aztán jött a csattanó: egy baloldalról középre tett labdára Fülöp érkezett a hosszú oldalon és kapásból a hálóba zúdította, így Paksi Péter vezetőedző győzelemmel debütált a vasutasok kispadján.

A Szegedi VSE legközelebb november 14-én, a Budapest Honvéd II. otthonában lép pályára.

NB III. Közép csoport, 17. forduló
Szegedi VSE – Iváncsa KSE 1–0 (0-0)

Mórahalom, vezette: Kovács Tamás (Pogonyi, László).
Szegedi VSE: Molnár K. – Kormányos, Pócs D., Csamangó, Pócs T., Ondrejó, Busa, Dóra, Kelemen V., Zana, Zsoldos. Vezetőedző: Paksi Péter.
Iváncsa KSE: Prokop – Greksa, Tóth Z., Varga B., Fekecs, Szellák, Aradi, Cseszneki, Vallejos, Pribék, Madarász. Vezetőedző: Domján Attila.
Gól: Fülöp (90.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.