Politika

Lefotózhatjuk a szavazólapot választás idején

Lefotózhatjuk a szavazólapot választás idején

2020. november 18., szerda
Lefotózhatjuk a szavazólapot választás idején

A lap cikkéből kiderül, hogy az elfogadott módosítás egyik legfontosabb pontja: „Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötvenegyéniválasztókerületben önállóan jelöltet állított”.

– A korábbi szabályozással számos kamupárt visszaélt a listaállítás után járó támogatással – jelentette ki a javaslat vitájában a fideszes Hende Csaba. A képviselő kiemelte, hogy a javaslatba beépítették az ellenzék azon észrevételét, amely szerint szigorúbb kritériumok kellenek ahhoz, hogy ne lehessen visszaélni a választási indulás nyomán osztott állami támogatással.

Hende Csaba kiemelte: a módosítás nem érinti a baloldali ellenzék összefogását, amely egy közös listában gondolkodik. A képviselő szerint, amennyiben úgy akarják, a szabálymódosítással továbbra is állíthatnak akár két önálló országos listát is.

Völner Pál, a törvénymódosításról szóló vita vezérszónoka beszámolt arról is, hogy a javaslat megerősítené a választási bizottság elnökét. A módosítás következtében a szavazás megismétlése esetén a szavazatszámláló bizottságot le lehet cserélni.

A magyar állam és a Kétfarkú Kutyapárt között folyt brüsszeli per nyomán pedig úgy módosították a jogszabályt, hogy nem sérti a választás titkosságát, ha a szavazópolgár a szavazólapról képet készít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.