Aki kéri, annak visszaváltják a színházjegyét

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vagy becserélhetik, vagy lemondhatnak róla - támogatva a teátrumot.

“A tavaszi és a jelenlegi korlátozások rendkívül nehéz helyzetbe hozták a Szegedi Nemzeti Színházat. Ez az időszak a közönségtől is sok áldozatot követel, a teátrum társulata és több mint 250 dolgozója nevében mégis arra kéri a nézőket, amennyiben lehetőségük van rá, felajánlott jegyeik árával támogassák az intézmény munkáját, hogy a korlátozások feloldása után is megmaradjon a lehetőség a megszokott, magas színvonalú előadások biztosítására”- írta közleményében a teátrum.

Hozzátették: a színház nem tudja, hogy a 30 napot követően milyen feltételekkel játszhat újra, ezért a novemberre meghirdetett, de le nem játszott, illetve a tavasszal elmaradt, de még nem pótolt előadásokat nem tűzi újra műsorra a színház.

A nézőknek 30 nap áll rendelkezésükre, hogy nyilatkozzanak a birtokukban lévő jegyekről, bérletekről, ezen idő alatt az alábbi lehetőségek közül választhatnak:

– lemondanak jegyükről, támogatva ezzel a Szegedi Nemzeti Színházat
– jegyüket vagy bérlethányadukat 2021. december 31-ig érvényes voucherre cserélik, amely a színház bármely meghirdetett saját előadására beváltható
– visszaváltják a jegyeiket, bérlethányadaikat.

A színház tájékoztatása szerint a jegyirodai ügyintézésen kívül hamarosan online felületen is lehetőség nyílik a jegykezelésre. Ennek részleteiről néhány napon belül tájékoztatást nyújt az intézmény. A 2019. március 13. után vásárolt ajándékutalványok, illetve a szabad bérletek érvényessége automatikusan 2021. december 31-ig meghosszabbodik.

Előző sztori

Elmaradnak a Karácsonyi Ünnepi Hetek programjai Szegeden

Következő sztori

Idős asszonyt mentettek Kiszomboron

Legutóbbi hasonló cikkek