Szlovák embercsempészt dugtak dutyiba Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szlovák férfit, aki hétfőre virradóra 17 személy illegális határátlépéséhez nyújtott segítséget - közölte a vádhatóság.

A megalapozott gyanú szerint a szlovák állampolgárságú férfit október 5-én röviddel éjfélt követően vonta ellenőrzés alá a rendőrjárőr Ruzsa külterületén. A gyanúsított által vezetett gépjárműben ekkor 17 személy tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A nyomozás során az is megállapítást nyert, hogy a gyanúsított utasai röviddel azt megelőzően illegálisan lépték át a szerb–magyar határt, majd szálltak be Ruzsa külterületén a szlovák férfi által vezetett gépkocsiba az előre megbeszélt hangjelzéseket követve.

Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte a kényszerintézkedést.

A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a szabadlábon történő védekezés érdekében a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Előző sztori

27 további fertőzöttet diagnosztizáltak Csongrád-Csanádban

Következő sztori

Csak egyszer hívták a lánglovagokat a megyében

Legutóbbi hasonló cikkek